Fotó: travelweekly.com.au
Hirdetés

A Boeing 787-9 Dreamliner csütörtök reggel szállt föl a londoni Heathrow repülőtérről, és pénteken 12.30-kor, 45 perc késéssel érkezett meg a sydney-i repülőtérre. A 17 800 kilométeres út a Quantas második olyan extrémhosszú repülése volt, amelynek során azt vizsgálták, hogyan lehet minimalizálni az utasoknál és a légiutas-kísérőknél az időzónák átlépésének (jetlag) következményeit, javítani utazásuk körülményeit.

A repülőn 52 ember, zömmel a Quantas alkalmazottai tartózkodtak, aki különböző kísérletekben vettek részt. Többen hordozható készülékeket viseltek, amely rögzítette, hogy mennyit aludtak, ettek és ittak, mikor mozogtak.

A jetlag hatásainak csökkentésére különleges menüt kaptak az utasok, és a világítást is úgy oldották meg a gépen, hogy szervezetük gyorsabban alkalmazkodjon a sydney-i időzónához. A fedélzeten több újságíró is tartózkodott, köztük egy televíziós riporter, aki kedvező tapasztalatokról számolt be.

A Quantas rendszeres, nonstop járatokat akar indítani Ausztrália keleti parti városaiból, Brisbane-ből, Sydneyből és Melbourne-ből Londonba és New Yorkba. A légitársaság októberben tesztelte először a New York és Sydney közötti nonstop utat, amit sikerült 19 óra és 16 perc alatt teljesíteni. A tervek szerint decemberben ismét New Yorkból repülnek Sydneybe megállás nélkül egy harmadik próbaút keretében.

A Quantas az év végéig akarja eldönteni, hogy elindítja-e kereskedelmi hosszú távú járatait 2022-től.

A Quantas vezetője, Alan Joyce elmondta, hogy a hosszú távú járatokat kényelmesebbé akarják tenni.

„Tudjuk, hogy az utazóknak helyre van szükségük, hogy mozoghassanak a közvetlen járatokon, és úgy tűnik, hogy azok a testgyakorlatok, amelyeket az első repülés alkalmával javasoltunk, beváltak” – magyarázta. Mint hozzáfűzte, a tervek szerint olyan helyet alakítanak ki majd a fedélzeten, ahol az utasok ki tudnak nyújtózni, és olyan egyszerű lehetőségeket is kínálnak, mint az ülések feletti kapaszkodók, amelyek alkalmasak lehetnek kisebb gyakorlatok elvégzésére.

A pénteken megérkezett járat legénységét és utasait Joyce-szal együtt Scott Morrison ausztrál kormányfő is köszöntötte.