Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

Vannak olyan barátságok, amelyek nemzeteket kötnek össze évszázadokon keresztül, a magyarok számára ilyen a mély és szenvedélyes kapcsolatuk Olaszországgal. Megkérdőjelezhetetlen a magyarok Olaszország iránti, őszinte szeretete, amely túlmutat politikai vagy gazdasági megfontolásokon – hangsúlyozta az oszlop keddi ünnepélyes avatásán az MNM főigazgatója.

Varga Benedek emlékeztetett arra, hogy a Múzeumkertben álló márványoszlop a Rómához, Európa legfejlettebb antik civilizációjához fűződő kapcsolatot testesíti meg. Nehéz elképzelni olyan komolyabb múzeumot, amelynek ne lenne jelentős mennyiségű római műtárgya és egy olyan felfogás nélkül, amely felismeri mindazt, amit az ókori Rómának, majd az olaszoknak köszönhetünk – emelte ki.

Mint a főigazgató felidézte, a Forum Romanumról származó műemlék 1929-ben, Róma város ajándékaként került a Múzeumkertbe a két nemzet közötti szoros kapcsolat jelképeként. Amikor 2017-ben megkezdődött a Múzeumkert újjáépítésének tervezése, az oszlop felújításáról és áthelyezéséről is döntés született, így került ahhoz a kapuhoz, amely az Olasz Kultúrintézethez vezet – közölte Varga Benedek.

Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója emlékeztetett arra, hogy Olaszország és Magyarország 1927-ben kötött barátsági szerződést. Ezzel Itália Magyarország legfontosabb kulturális partnere lett, de a politikai és gazdasági együttműködés is szorosabbá vált, mint valaha.

Korábban írtuk

Mindennek kézzelfogható szimbóluma volt Róma városának 1929-es adománya, amely a Forum Romanumról, az antik Róma legfontosabb közteréről érkezett, konkrétan az ókori Béke templomából, amely a jog, az igazság és a béke ígéretét hordozta.

Ezek az értékek nem halványulnak el, és – a kiváló helyreállítás után – ez az oszlop is erről tanúskodik – mondta Gian Luca Borghese.

Varga Benedek felhívta a figyelmet arra is, hogy a Nemzeti Múzeumban a napokban debütált A nagyharsányi római villa apszismozaikja című, interaktív padlóvetítés. A Seuso kutatási program keretében feltárt mozaikpadló digitális rekonstrukcióját az MNM apszisában tekinthetik meg a látogatók.