Fotó: ShutterStock/New Africa
Hirdetés

A MÁV-Volán-csoport azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a belföldi forgalomban az óraátállítás éjszakáján egyes vonatok a nyári időszámítás szerint, néhány vonat pedig már a téli időszámítás szerint közlekedik, ennek megfelelően indulásnál megvárják az óraigazítást.

Az érintett vonalak között említették a Budapest-Esztergom, a Szeged-Hódmezővásárhely és a Debrecen-Nagykereki szakaszt.

Jelezték, hogy több nemzetközi vonatot külföldi vasútvonalon ér az óraállítás, ilyen egyebek mellett a Corona InterCity (Brassó), az Ister InterCity (Bukarest) és a Kálmán Imre EuroCity(München).

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint vasárnap hajnalban a legtöbb éjszakai járaton, melyek óránként, félóránként vagy még sűrűbben közlekednek, a 2 és 3 óra közötti indulások a téli és a nyári időszámítás szerint is járnak.

Korábban írtuk

A 907A, 909A, 914A, 931A, 973A buszjáratok csak a nyári időszámítás szerint indulnak el 2 és 3 óra között – tették hozzá.

Néhány vonalon – jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál – egy-két indulás időpontja a fentiektől eltérően változik – hívták fel a figyelmet.

Aki ezen járatok (918-as, 922B, 937-es, 938-as, 940-es, 943-as, 948-as, 956-os, 964-es, 972-es, 980-as, 990-es, 992-es, 994-es, 996-os, 996A, 998-as, 999-es) valamelyikével utazik, a BKK oldalán tudja ellenőrizni a változásokat – írták.