Hirdetés

„Ebben a nemzet erejét próbára tevő, járványveszélyes időszakban különösen felemelő érzés felidézni annak a labdarúgónak az emlékét, akit a leghíresebb magyarként tartanak számon és aki annyi örömet szerzett a magyarságnak és az egész világ futballszerető közönségének” – nyilatkozta az MTI-nek id. Lomnici Zoltán, a testület elnöke. 

Emlékeztetett arra, hogy az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, később a Nemzet Sportolója kitüntető cím birtokosa a magyar labdarúgó-válogatottban 85 alkalommal játszott. Az egyetlen játékos a világon, aki gólt lőtt világbajnoki (1954-Bern), olimpiai (1952-Helsinki), Európa-kupa- (1953-Róma), Bajnokcsapatok Európa Kupája- (1960-Glasgow) és világkupa-döntőben (1960-Madrid) is.

A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Puskás élete legszebb mérkőzésének nevezte a londoni Wembley Stadionban 1953. november 25-én az angolok ellen aratott 6-3-as győzelmet, amely a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb, az egész világ által a magyarság tehetségét, sportszeretetét és futballtudását a legmagasabbra helyen elismerő diadala volt.

„Puskás Ferenc alakja bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe is, mert az indoklás szerint ”a sportolót a világ minden részén ismerik és teljesítményét Magyarországgal azonosítják„, emellett tehetségét, futballeredményeit és sportemberi nagyságát számtalan díj és elismerés övezi” – fűzte hozzá Lomnici, aki kiemelte: az Aranycsapat egykori csapatkapitánya emberként és hazafiként örök példakép az egész magyarság számára.

„Születése napján Bajkai Istvánnal, a testület alelnökével minden esztendőben elzarándokoltunk Puskás sírjához, a budapesti Szent István Bazilika altemplomába, most lélekben hajtunk fejet sírhelyénél. A rendkívüli idők nagy lehetősége, hogy ezúttal még több időt szenteljünk nemzetünk nagyjainak emlékezetére” – fogalmazott az Aranycsapat Testület elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy a feladatait társadalmi munkában végző, költségvetési támogatást és adományokat igénybe nem vevő Aranycsapat Testület rendszeresen megemlékezik a legendás válogatott sikereiről. Az Aranycsapat Emlékév három évvel ezelőtti meghirdetése óta a testület több mint 300 eseményt szervezett a Kárpát-medence magyarlakta településein.