Fotó: facebook.com/Puskás Aréna
Hirdetés

A német csapat azért nem tudja hazai pályán fogadni az angol bajnokság listavezetőjét, mert a német hatóságok lezárták a határokat olyan országok, így Nagy-Britannia előtt is, ahol a koronavírus új variánsa terjed.

Az európai szövetség (UEFA) honlapjának hétfői híradása szerint a találkozót február 24-én 21 órától rendezik a magyar fővárosban – vagyis a dátum és a kezdési időpont változatlan -, a visszavágóra március 16-án kerül sor.

Vasárnap jelentették be, hogy Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata, az RB Leipzig jövő kedden szintén a Puskás Arénában fogadja az angol bajnoki címvédő Liverpool FC-t.

Az Atlético Madrid – amely a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Chelsea-t látja vendégül – a nyolcaddöntő első meccsét Varsóban vagy Bukarestben játssza, ugyanis Spanyolországban is szigorú belépési korlátozások vannak érvényben a brit állampolgárokkal szemben.

Korábban írtuk