Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Az ESMTK 21 éves sportolója remek teljesítménnyel verekedte el magát a helyosztóig. Hétfőn előbb a cseh Artur Omarovot verte magabiztosan, majd a negyeddöntőben jól küzdött, de 6-2-re kikapott a kategória jelenlegi legjobbjának számító Musza Jevlojevtől. Mivel az orosz a papírformának megfelelően bejutott a fináléba, Szőke kedd reggel a vigaszágon próbálkozhatott, s ott egy tíz másodperccel a vége előtt bemutatott gyönyörű dobással nyert a georgiai Giorgij Melia ellen.

A helyosztón a lengyel Tadeusz Michalik várt rá, aki óriási meglepetésre jutott el idáig, s akinél az utánpótlásban sikert sikerre halmozó Szőke esélyesebbnek tűnt.

A mérkőzés aztán nem várt meglepetést tartogatott, ugyanis a szokásosnak nevezhető, másfél perces álló tusakodás után Michelik felülről nagyszerűen fogta össze a parterhelyzetbe küldött (0-1) magyart, sikerült a bal kezét a testéhez fognia, onnan pedig háromszor is pörgetett (0-7). Ekkor felállították a feleket, a meccs azonban véget ért, mivel a magyar védekezését szabálytalannak ítélték, s két pontért megintették (0-9), ami technikai tusgyőzelmet ért Michalik számára. Sike András szövetségi kapitány még kikérte ugyan a videózást, ám az ítélet maradt, így pedig szertefoszlottak Szőke tokiói érmes álmai.

A junior Európa-bajnok, valamint kadet világ- és Európa-bajnok Szőke első olimpiáján pontszerző helyen zárt, ami az eddigi legjobb eredménye a felnőttek között.

Korábban írtuk

A 97 kilós bronzmeccs előtt Lőrincz Tamás olimpiai bajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 77 kilós súlycsoportjában, Lőrincz Viktor pedig bejutott a 87 kg szerdai döntőjébe.

Kedden délelőtt Korpási Bálint (kötöttfogás 67 kg) és Sastin Marianna (női 62 kg) a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett és kiesett.