Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív)
Hirdetés

A miskolciak az elmúlt hat mérkőzésükön nem találtak legyőzőre és amióta háromkörös rendszerben zajlik a pontvadászat, már most rekordmennyiségű pontot gyűjtöttek – 2016 óta sorrendben 38, 37, 36 és 38 ponttal zártak, míg jelenleg 40 pontja van a gárdának. Ugyanakkor a zöld-fehérek ellen rendkívül gyenge a mérlege a borsodi együttesnek; a mostani idényben mindkét összecsapást 1-0-ra nyerte a Ferencváros, de az elmúlt években született 7-0-s, 6-2-es és 4-0-s hazai siker is a Groupama Arénában.

A Ferencváros ötven mérkőzés óta őrzi hazai veretlenségét a bajnokságban, legutóbb 2017. április 15-én, a Vasastól kapott ki otthon (39 győzelem, 11 döntetlen).

A zöld-fehérek ősi riválisa, az Újpest a legutóbbi 11 fordulóban egy győzelem és három döntetlen mellett hétszer kikapott, ezért a klub hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a szerb Nebojsa Vignjevic vezetőedzővel, aki 2013 októbere óta ült a kispadon, így az NB I-ben jelenleg dolgozó szakemberek közül ő volt a legrégebben a posztján. A lila-fehéreknél honfitársa, korábbi másodedzője, Predrag Rogan vette át az irányítást. Az új tréner a kiesés elkerüléséért küzdő csapat kispadján a Budapest Honvéd ellen mutatkozik be, amely szerdán története nyolcadik Magyar Kupa-győzelmét aratta.

Korábban írtuk

A kupadöntőben vesztes, a bajnokságban harmadik, azaz a nemzetközi indulásért hajtó Mezőkövesd a jelenleg kieső helyen álló, utolsó előtti Paksot fogadja.

A sereghajtó Kaposvár sorsa már most megpecsételődhet: a somogyiaknak 19 pont a hátrányuk a Pakssal és az Újpesttel szemben, azaz, ha kikapnak a forduló nyitómérkőzésén Debrecenben, akkor már pénteken búcsúznak, de győzelem esetén is előfordulhat, hogy a többi mérkőzés eredménye az ő kiesésüket jelenti.

A televízióban az M4 Sport minden találkozót élőben ad, a Kossuth Rádióban a Sportvilágban a szombati MOL Fehérvár FC-Kisvárda Master Good és a vasárnapi ZTE-Puskás Akadémiáról 20.12-től lesz közvetítés.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
péntek:
Debreceni VSC-Kaposvári Rákóczi FC 20.00
szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 16.55
MOL Fehérvár FC-Kisvárda Master Good 19.00
Újpest FC-Budapest Honvéd 21.05
vasárnap:
Zalaegerszeg-Puskás Akadémia FC 18.55
Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 21.05

A tabella:
1. Ferencváros 26 18 6 2 48-21 60 pont
2. MOL Fehérvár FC 26 15 6 5 47-23 51
3. Mezőkövesd Zsóry FC 26 13 6 7 37-22 45
4. Diósgyőri VTK 26 12 4 10 36-33 40
5. Puskás Akadémia FC 26 10 10 6 40-32 40
6. Budapest Honvéd 26 10 7 9 28-33 37
7. Kisvárda Master Good 26 10 4 12 36-36 34
8. ZTE FC 26 8 7 11 40-37 31
9. Debreceni VSC 26 9 3 14 38-49 30
10. Újpest FC 26 8 5 13 31-39 29
11. Paksi FC 26 8 5 13 30-42 29
12. Kaposvári Rákóczi FC 26 3 1 22 19-63 10