Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

A szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye. Hosszú Katinka, Cseh László és Gyurta Dániel már fel is avatta a medencét.
Kockázatot vállaltunk, de a feladat teljesíthető – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök, amikor 2015 tavaszán bejelentették: a visszalépő mexikói Guadalajara helyett hazánk elvállalta 2017-es vizes-vb rendezését. De bátor volt Nemzetközi Úszószövetség (FINA) lépése is, hiszen szemben más potenciális helyszínekkel, nálunk az odaítélés időpontjában még nem állt a viadalnak otthont adó létesítmény.

Nos, február 21-én kiderült: sem hazánk, sem a FINA döntése nem volt elhamarkodott, hiszen a meghívott úszók és a sajtó képviselői már egy lényegében kész úszókomplexumba léphettek be, mindössze huszonegy hónappal az alapkőletétel után.

Az eseményt megnyitó Tarlós István arról beszélt, hogy a legutóbbi két vizes világbajnokságon csaknem háromezer sportoló vett részt, több mint százezer néző szurkolt a helyszíneken, a televíziós közvetítésekkel pedig közel négymilliárd nézőt értek el. Szavai szerint Budapest most, a nyári viadalon többet szeretne ennél látogatóban és vendégéjszakában is, s abban bíznak, akár ötmilliárd emberhez eljuthatnak a tévéközvetítések.

Elmondta, az úszóaréna építése egy komplex városfejlesztési program része volt, a vizes világbajnokság pedig hatalmas reklámértékkel bír fővárosunk számára.

– A világbajnokság alatt a legszebb arcát mutathatja Budapest, ha el nem rontjuk ezt a saját össze-vissza kommunikációnkkal – jegyezte meg Tarlós István.

Tóth József XIII. kerületi szocialista polgármester hangsúlyozta: egy ilyen létesítmény multiplikátor hatással van egy városrész fejlődésére, s gratulált a tervezőknek, kivitelezőknek, az építkezést felügyelő kormánybiztosnak, valamint „az összefogásnak, ami emögött az épület mögött megjelenik”.

Fürjes Balázs beszéde elején bejelentette: az új létesítmény a Duna Aréna nevet fogja viselni. A kormánybiztos arról is beszélt, hogy ez a nap az összefogásról, a magyar tehetségről és az ígéretek betartásáról szól, majd hozzátette: az adott szó megtartása ezekben a napokban kicsit felértékelődik Budapesten.

– A Duna Aréna felépülése megmutatta, hogy a magyarok összefogása, párosulva a magyar tehetséggel, igenis csodákra képes – fogalmazott Fürjes Balázs.

Az ünnepi eseményen rész vett Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke, valamint Cornel Marculescu, a szervezet ügyvezető igazgatója is, aki a tervek gyors megvalósulása kapcsán arról beszélt: csak Budapest és csak Magyarország volt képes ilyen teljesítményre.

– Fantasztikus létesítmény, ha belépek, sokkal inkább az az érzésem, mintha egy stadionban lennék, olyan tágas – mondta a román sportvezető.

A Duna Aréna jelképes kulcsát Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs közösen nyújtotta át a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának, aki válogatott társaival együtt hamarosan, akár március elején birtokba veheti az uszodát.

– Ez a mai nap ünnep számunkra, az úszók nevében mondhatom: nagyon örülünk, hogy elkészült a Duna Aréna. A vízfelületi problémáink egyből meg fognak oldódni. Amikor belépünk ebbe a létesítménybe, rögtön érzem azt, hogy milyen nagyszerű lesz majd nyáron hazai közönség versenyezni. Most rajtunk a sor, hogy úgy készüljünk fel, hogy a magyar szurkolók jól érezzék magukat a világbajnokságon – fogalmazott Hosszú Katinka.

A beszédeket követően a junior-, felnőtt- és paraúszó-válogatott tagjai felavatták az 50 méteres melegítő medencét: az első két hosszt Bernek Péter, Papp Márk, Novoszáth Tamás, Novoszáth Noel, Papp Bianka, Lavotha Oszkár, Verrasztó Evelyn, Gyurta Dániel, Cseh László és Hosszú Katinka úszta le a Duna Arénában, majd a résztvevők közösen körbejárták a valóban lenyűgöző létesítményt.

– Most jártam itt először, nagyon tetszik, nagyon letisztultnak tűnik. Alig várom, hogy itt is úszhassunk, edzhessünk, szerintem az elkövetkezendő hetekben erre is sor fog kerülni – mondta tapasztalatairól a Demokratának az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László.

(bándy)

A Duna Arénáról bővebben a Demokrata március elsejei számában olvashatnak.