Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Franck Boli a klub honlapján kifejtette, a zöld-fehérek Barcelonában is saját játékukra szeretnének koncentrálni, ehhez szerinte az szükséges, hogy megtartsák a labdákat, illetve lehetőleg minél távolabb tartsák a spanyolokat Dibusz Dénes kapujától.

„A futball egy játék, amelyben bármi lehetséges, akár az is, hogy győzelemmel kezdjünk a csoportkörben. Ha a legjobbunkat nyújtjuk csütörtökön, legyőzhetjük az Espanyolt” – mondta a nyáron igazolt elefántcsontparti támadó. Hozzátette, megvan a tervük a spanyolok ellen, akik egészen a kapustól szeretik felépíteni az akcióikat.

Mindkét csapat jó főpróbát tartott, ugyanis a magyar bajnok szombaton négygólos győzelmet aratott Pakson, míg az Espanyol vasárnap, hátrányból fordítva 2-1-re nyert az Eibar vendégeként. De amíg a Ferencváros egy vereség mellett harmadszor diadalmaskodott a pontvadászatban, addig a barcelonai együttes első sikerét könyvelhette el négy kör alatt, így éppen elmozdult a kieső zónából. A magyar csapat védelme eddig meglehetősen stabil, négy bajnoki találkozójából háromszor gólt sem kapott, míg riválisa éppen a gólszerzéssel áll hadilábon, mivel a mostani hétvégéig az első három fordulóban gólképtelen maradt.

Az otthoni botladozás ellenére a selejtezőben nagyszerűen szerepelt a La Liga előző idényének hetedik helyezettje, kettős győzelemmel búcsúztatta az izlandi Stjarnant és a svájci Luzernt, de az ukrán Zorja sem okozott gondot a barcelonaiaknak, akik 18-4-es gólkülönbséggel zárták a hat találkozót. Így jól sikerült a nyáron a Real Betishez távozott Rubi helyére kinevezett új vezetőedző, David Gallego bemutatkozása.

A Ferencváros mérlege jó a spanyol ellenfelekkel szemben az európai kupaporondon: hat győzelem mellett kétszer döntetlent játszott és háromszor kikapott. Legutóbb 1995-ben a Bajnokok Ligája csoportkörében találkozott spanyol riválissal, akkor a Real Madridtól idegenben 6-1-re kikapott, míg az Üllői útón 1-1-es döntetlent ért el. Az Espanyollal még nem csapott össze.

Tizenöt évvel az UEFA Kupa-szereplést követően a Ferencváros csütörtökön 21 órától az Espanyol 40 500 néző befogadására alkalmas stadionjában kezdi meg szereplését az Európa-liga csoportkörében, amelyben még a bolgár Ludogoreccel és az orosz CSZKA Moszkvával találkozik.