Hirdetés

Emma Weyant, aki jelenleg elsőéves egyetemista a Virginiai Egyetemen, 4:34.99-es idővel ért célba múlt csütörtökön, amivel végül Thomas mögé került.

„Nézzük meg jobban, mit csinál az amerikai egyetemi atlétikai szövetség (NCAA), amikor megengedi, hogy gyakorlatilag férfiak versenyezzenek a női sportversenyeken: ebben az esetben egy női úszóversenyen ott volt az első számú női versenyző Sarasotából, aki egész pályafutása alatt abszolút szupersztár volt, és ezután [azt mondják, hogy] Weyant csak ezüstérmes lett” – fejtegette DeSantis.

„Az NCAA lényegében megpróbálja elérni, hogy tönkretegye a női sportversenyeket. Megpróbálja aláásni a versenyek integritását, és valaki mást koronáznak meg női bajnokként, ami szerintünk nem helyes. Floridában úgy gondoljuk, hogy ez a floridai sportoló megérdemli, hogy elismerjük, ezért kormányzói nyilatkozatot adunk ki, miszerint Emma volt a leggyorsabb úszónő a gyorsúszás 500 méteres távján, mert megérdemli” – tette hozzá a floridai republikánus kormányzó.

Mindeközben a The Federalist Papers konzervatív amerikai hírportál online cikkében arról tudósított, hogy György Réka magyar olimpikon úszónő, aki jelenleg a Virginiai Műszaki Egyetem ötödéves egyetemi hallgatója, nyílt levelet tett közzé Instagram oldalán, amelyben élesen bírálta az NCAA döntését, amely lehetővé tette, hogy Lia Thomas transznemű úszó a Pennsylvaniai Egyetem sportolójaként részt vehessen a női úszóversenyen.

Korábban írtuk

György Réka, aki a 2016-os Rio de Janeiro-i olimpiai játékokon a hátúszás 200 méteres távján szerepelt, azért kritizálta a szervezetet, mert „az NCAA szabályai lehetővé tették, hogy [Lia Thomas] versenyezhessen ellenünk, akik biológiai értelemben is nők vagyunk”.

A magyar úszónő hangsúlyozta: csak remélni tudja, „hogy az NCAA-nak végre felnyílik a szeme, és a jövőben megváltoztatja ezeket a szabályokat”.

Az amerikai lap szerint György Réka az első egyetemi úszónők egyike, aki nyíltan felszólalt a transznemű Lia Thomas női versenyeken történő indulása ellen. Amerikai sajtójelentések szerint egyébként még Thomas egyetemi csapattársait sem nyűgözte le a transznemű sportoló teljesítménye.