Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins
Hirdetés

A magyar bajnokcsapat a múlt csütörtöki összecsapást követően vasárnap a bajnokságban, több kulcsjátékosát is nélkülözve a Puskás Akadémia vendégeként 4-1-es vereséget szenvedett, melyet követően a szurkolók kérdőre vonták az együttest. Lovrencsics Gergő csapatkapitány a találkozó után a lelátón magyarázkodott a drukkereknek; ezzel az eredménnyel nehéz helyzetbe hozta magát a gárda, hiszen a szurkolók még nehezebben bocsátanák meg, ha a litván csapattal szemben nem harcolná ki a továbbjutást az együttest.

Az El-párharc első mérkőzésén a Ferencváros végig irányított, de helyzeteit nem tudta gólra váltani. A Suduva várhatóan a Groupama Arénában is azt a taktikát választja majd, amivel már a Makkabi Tel Avivot is elbúcsúztatta az előző körben. Az izraeliek elleni visszavágón a litvánok mindössze kétszer próbálkoztak kapura lövéssel, de két gólt szereztek, ellentétben a 19 izraeli lehetőséggel.

A Ferencváros 15 évvel ezelőtt volt legutóbb ilyen közül a csoportkörös szerepléshez az európai kupaporondon, akkor az angol Millwall gárdájával került szembe – igaz, akkor csak ezt az egy párharcot kellett megnyerni az UEFA Kupa főtáblához. Idegenben a magyar együttes 1-1-es döntetlent harcolt ki, majd az Üllői úton 3-1-re diadalmaskodott.

A Suduva az elmúlt két szezonban is a főtábla előtti utolsó selejtezőkörben bukott el: tavaly a skót Celtic Glasgow, egy évvel korábban pedig a Ludogorec bizonyult túl nagy falatnak számára.

A 20 órakor kezdődő találkozón az olasz Marco Guida lesz a bíró, ő vezette 2016-ban a Midtjylland-Fehérvár Európa-liga-selejtezőt, amelyen a magyar csapatból a 47. percben kiállította Paulo Viníciust. A székesfehérváriak emberhátrányban kiharcolták a hosszabbítást, végül azonban 2-1-es összesítéssel a dán csapat jutott tovább.

A mérkőzést az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti.