Fotó: demokrata.hu
„Egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv”
Hirdetés

Mint ismert, a pozsonyi törvényhozás március 27-én fogadta el az állami jelképekre vonatkozó törvény módosítását, amely nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozza más himnuszok eléneklését, amikor a helyszínen jelen van az érintett ország hivatalos küldöttsége.

A Bugár Béla vezette Most-Híd vegyes párt képviselőinek többsége által is megszavazott módosítás tartalma csütörtökön vált szélesebb körben is ismertté. A tervek szerint május 15-én hatályba lépő törvény célja helyi megfigyelők szerint leginkább az, hogy megtiltsák a himnuszéneklést a sportrendezvényeken – például a dunaszerdahelyi futballcsapat, a DAC mérkőzésein.