A Fradiból igazolt és újpesti nevelést is szerződtetett a Nyíregyháza
A labdarúgó NB I.-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus három évre szóló szerződést kötött az FTC-ben nevelkedő korosztályos válogatott középpályással, Manner Balázzsal, valamint megszerezte az újpesti nevelésű, de legutóbb a Fehérvár FC-ben játszó Katona Mátyást is, aki két évre írt alá a Nemzeti Sport híre szerint.Manner Balázs még nyolcévesen, 2013-ban került az FTC kötelékébe, majd a korosztályos csapatokat végigjárva 2023-ban, a Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-meccsen mutatkozott be a felnőttek között. A 2024–2025-ös kiírást kölcsönben a zöld-fehérek partnercsapatánál, az NB II.-es Soroksárnál töltötte, ahol 18 meccsen három gólpasszig jutott.
A Spartacus nem sokkal Manner érkezésének bejelentése után közölte azt is, hogy két évre írt alá az Újpesten nevelkedett, de legutóbb a Fehérvár FC-nél játszó 25 éves középpályás, Katona Mátyás, aki a mögöttünk hagyott kiírásban 39 meccsen négy gólig és három gólpasszig jutott, míg azt megelőzően nyolc gól és tíz gólpassz volt a mérlege az élvonalban. A nyírségiek nem, de a fehérváriak közölték, hogy közös megegyezéssel bontották fel a 2023 telén érkezett középpályás szerződését – írja a sportnapilap, amelynek teljes cikke ITT olvasható.