Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Jónyer István négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszező Klampár Tibor kétszeres világbajnok asztaliteniszező és Gergely Gábor, a világbajnokságot nyert magyar csapat tagja társaságában a 70. születésnapja alkalmából rendezett gálán az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban 2020. augusztus 4-én
Hirdetés

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban tartott ünnepi esemény egy kisfilm vetítésével kezdődött, amelyben felidézték az ünnepelt legfontosabb sikereit. A sportember pályafutása alatt a vb-ken a 4 arany mellett 3 ezüstöt és 1 bronzot, az Eb-ken pedig 4 aranyat, 4 ezüstöt és 5 bronzot gyűjtött, ő volt az 1970-es évek egyik legjobb játékosa.

 Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár egy személyes emléket idézett fel köszöntőjében.

„Az 1979-es phenjani világbajnokságon 20 ezer ellendrukker előtt, a kínaiakat legyőzve sikerült diadalmaskodnia a magyaroknak. Néhány éve kaptam egy felvételt a döntőről, és kicsit tartottam attól, hogy lerombolja a fináléról a fejemben élő képet, de elárulhatom, hogy azóta rongyosra néztük” – fogalmazott az öttusázó világ- és Európa-bajnok, aki úgy véli, az a 41 évvel ezelőtti, motiváló siker is közrejátszott az általa elért eredményekben.

Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke arról beszélt, hogy Jónyer István akkor lett világbajnok, akkor állhatott a dobogó tetejére egyesben is, amikor senki nem gondolta, hogy megtörhető az ázsiai hegemónia. „Pályafutását befejezve is hű maradt szeretett sportágához, fáradhatatlanul tevékenykedik ma is. Aktívan járul hozzá ahhoz, hogy a magyar asztalitenisz visszanyerje régi helyét a világ sportjában” – mondta, aki az ünnepelt születési évére utalva átnyújtott Jónyer Istvánnak egy tanúsítványt, amely azt igazolja, hogy Jónyer 1950 névvel elneveztek róla egy csillagot.

Korábban írtuk

Horváth Tibor, aki 1969 és 1996 között a magyar szövetség főtitkára volt, felelevenítette, hogy ő akkor került a MOATSZ-ba, amikor a nagy hármas – Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor – már bontogatta szárnyait.

A volt játékostárs, Gergely Gábor azt mondta: ha Jónyer István valahol megjelenik, világsztárként kezelik, akinek a magyar és az egyetemes asztalitenisz is nagyon sokat köszönhet.

„Nálad jobban senki nem tudja ezt a sportágat” – jelentette ki.

Jónyer István arról beszélt, hogy sokszor kellett talpra állnia pályafutása alatt és azt követően is, de az akaraterejének köszönhetően ez mindig sikerült.

„Fantasztikus ez a mai ünnepség, és köszönöm a társaimnak, akik segítettek pályafutásom során” – mondta elérzékenyülve.

A gála zárásaként Jónyer István váltott néhány labdamenetet mostani éljátékosokkal és utánpótlás pingpongosokkal, valamint egykori játékostársaival. 

Jónyer István a Diósgyőri VTK-ban kezdte pályafutását, majd a Budapesti Spartacusban és az osztrák Stockerauban játszott. 1967 és 1982 között 35 alkalommal nyert magyar bajnokságot, az Európa Top 12-bajnokságon kétszer, 1971-ben és 1974-ben győzött. A válogatottban 325-ször szerepelt.

Sikerei mellett – Berczik Zoltán akkori szövetségi kapitánnyal – kidolgozott egy speciális ütést is, az úgynevezett Jónyer-kiflit, azt a pörgetést, amelynek köszönhetően a labda a hálót megkerülve egészen laposan csapódik a másik térfélre.

Jónyer István 1996-tól, majd 2011 és 2013 között a MOATSZ alelnöke volt, 1997-től rövid ideig a válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett.

Pályafutását számos elismeréssel díjazták. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2013-ban Prima-díjat, 2014-ben Magyar Örökség Díjat kapott. 2015-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki, ugyanebben az évben beválasztották az Európai Asztalitenisz Hírességek Csarnokának tagjai közé. 2018-ban elnyerte az Emberi Méltóságért kitüntetést, tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíját kapta, emellett Terézváros, Miskolc és Onga – ahol gyermekkorát töltötte – díszpolgára.