Újévi beszédében a kormányfő azzal együtt is derűlátóan fogalmazott, hogy az országban a koronavírus-járványt illetően nem javult a helyzet, sőt egyre több helyen bukkan fel a vírus új, a korábbi variánsoknál gyorsabban terjedő változata. A japán hatóságok december végétől – egyelőre egy hónapra szólóan – egyetlen ország állampolgárainak sem adnak ki beutazó vízumot.

Hirdetés

A miniszterelnök a kabinet nevében határozott ígéretet tett arra, hogy „megvédik az állampolgárok életét és megélhetését, továbbra is energiákat fordítva a fertőzés terjedésének megakadályozására és a gazdaság élénkítésére”.

Juriko Koike tokiói kormányzó a héten arra figyelmeztetett, hogy a főváros a fertőzések „robbanása” előtt áll. A Kyodo japán hírügynökség szerint a kedvezőtlen fejlemények miatt már a rendkívüli állapot bevezetésének gondolata is felvetődött.

Korábban írtuk