Märcz Tamás továbbra is bízik hullámvölgyben lévő csapatában, a magyar férfi vízilabda-válogatottban, amely vasárnap a hollandokkal játszik a nyolc közé kerülésért a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

„Mindenkinek a pályafutásában vannak hasonló helyzeteket, csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan tud kijönni egy jónak mondott csapat egy ilyen krízishelyzetből. Olaszországban ez volt az egyik, amit megtanultam, a profi játékosok gyorsan le tudják zárni a dolgokat. Mi egyelőre az olasz mérkőzés után nem tudtuk átfordítani a helyzetet” – nyilatkozta szombaton a csapat szálláshelyén a szövetségi kapitány.

A magyar együttes szerdán 12-5-re kapott ki az olaszoktól a csoportrangadón, majd pénteken mindössze 4-4-s döntetlenre volt képes a németekkel szemben, de így a második helyen ment tovább. A szakember hozzátette, nem evidens, hogy a hollandok ellen könnyedén nyer majd a csapat. Véleménye szerint a németnél erősebb ellenfélről van szó, amely ráadásul vélhetően azt gondolja, ha a németeknek sikerült megszorongatnia a magyar válogatottat, akkor ezt ő is megteheti. Leszögezte ugyanakkor, csakis a magyar válogatotton múlik az összecsapás végkimenetele, és ha jól játszik, több góllal legyőzi a holland csapatot.

„Azt akarom, hogy reakciók szülessenek, profi hozzáállás és akkor talán már most azt a csapatot láthatjuk, amely nemrég döntőt játszott a világligában” – nyilatkozta Märcz Tamás, aki szerint több hiba is a klubcsapatokban berögződött mechanizmusok miatt csúszott be, főként egy-két gyakorolt emberelőnyös szituációban.

„Továbbra is azt mondom, ez a csapat ilyen téthelyzetben keveset játszott, meg kell szoknia és előbb-utóbb jóval hatékonyabbnak kell lennie” – tette hozzá a kapitány, aki szerint a németek elleni meccs megmutatta, nem annyira jók, hogy akár egy közepesen erősnek tekintett ellenféllel szemben is hasonló hibák és fegyelmezetlenségek becsússzanak, mert az instabillá teszi a csapatot.

„Azt várom a fiúktól mint kiválasztott válogatott játékosoktól, hogy álljanak a sarkukra, és igenis oldják meg, hogy a kapufákról befelé pattanjon a labda, mert igenis ők be tudják lőni a helyzeteket” – fűzte hozzá a kapitány.

A magyar-holland összecsapást vasárnap 17 órától rendezik.