Fotó: MTI
Szoboszlai Dominikban (10) még sok örömünk lehet
Hirdetés

Rosszul kezdődött, aztán szenzációsan folytatódott az Európa-bajnoki selejtezősorozat a magyar labdarúgó-válogatott számára. Bár Marco Rossi csapata márciusban előbb 2-0-ra kikapott Szlovákiában, három nappal később azonban 2-1-re verte a világbajnoki ezüstérmes horvátokat. A júniusi eredményekre pedig már semmilyen panaszunk nem lehetett: előbb 3-1-re nyertünk Azerbajdzsánban – Willi Orbán két, Holman Dávid egy gólt szerzett –, majd múlt kedden a 2016-ban Eb-elődöntős Walest is megvertük 1-0-ra Pátkai Máté találatával. Mindez pedig azt jelenti, hogy 9 pontunkkal szeptemberig mindenképpen vezetjük a csoportunkat, három, előzetesen erősebbnek tartott, a világranglistán előrébb rangsorolt ellenféllel szemben is.

Még épp idejében

Az olasz Marco Rossit már 2017-ben is sokan szerették volna a magyar kispadon látni. Két kispesti szerepvállalása (2012–2014, majd 2015–2017) során ugyanis nem csupán a Honvéd, de a riválisok szurkolóinak elismerését is elnyerte: 2013-ban bronzérmes, 2017-ben pedig – óriási meglepetésre, többek között a játékosállomány alapján jóval erősebb Videotont és Ferencvárost megelőzve – bajnok lett a csapattal. Rossi sikerének kulcsa együttese szervezettsége volt, így a fiatal vagy korábban nem kiemelkedőnek tartott futballistákból is ki tudta hozni a maximumot.

Fotó: MTI, archív
Marco Rossi

Ráadásul azt is tudni lehetett, hogy számára nem csupán pénzkereseti lehetőség vagy egyszerű szakmai kihívás a magyarországi munkavállalás. Többször beszélt róla, hogy nagyapja a Torino mellett a Puskásék fémjelezte Honvédért és az Aranycsapatért is rajongott, vagyis érzelmi kérdés is, hogy bizonyítson hazánkban.

Az MLSZ azonban 2017 végén nem őt választotta szövetségi kapitánynak. A szövetség Georges Leekenst kérte fel a feladatra, ami – mint utóbb Csányi Sándor elnök is elismerte – hiba volt. A világjáró belgának négy barátságos meccs jutott a válogatott élén, három vereség és egy döntetlen volt a mérlege, de az eredménytelenségnél is aggasztóbb volt, hogy taktikának, csapategységnek, hosszabb távú koncepciónak nyomát sem lehetett felfedezni a játékban.

Így aztán egy évvel ezelőtt jöhetett végre Rossi, aki közben egyébként a felvidéki Dunaszerdahellyel is szerzett egy bronzérmet a szlovák élvonalban. Ha később következik be a váltás a válogatott kispadján, az olasz szakembernek esélye sem lett volna arra, hogy az Eb-selejtezőkre felépítse a „saját csapatát”. Az utolsó pillanatban hozott tehát jó döntést az MLSZ.

Nyugodt szívvel kijelenthetjük ugyanis, hogy a mai válogatott teljesen más, mint az egy esztendővel ezelőtti. Már az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken is megfigyelhető volt a folyamatos fejlődés – bár az az időszak még inkább a kísérletezésről, a csapatépítésről szólt –, mostanra pedig egyértelműen szintet lépett a gárda.

Olajozott gépezet

„Büszkén ülök le arra a kispadra, amely előtt az Aranycsapat is szerepelt. Büszkén képviselem az országot, amely befogadott és szeretett, jobban, mint megérdemelném. Magyarország fontos lapjait írta a futballtörténelemnek, és hálás vagyok a szövetségnek, hogy engem választottak” – írta közösségi oldalán Marco Rossi a kinevezése után. „Senki sem ígérheti, hogy megnyeri majd az összes meccset, őrültség lenne ezt mondani, és őszinte leszek veletek, mert teljes szívemből tisztellek titeket. Profi munkát, lelkesedést, szeretetet és sok munkát ígérhetek ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. EZ BIZTOS.”

Fotó: MTI

Tartotta a szavát. A csapaton ugyanis látszik a profizmus és a lelkesedés, ezek pedig nélkülözhetetlenek a sikerességhez.

A Rossi-féle válogatott legfőbb erénye – bármennyire közhelyesen hangzik is ez egy csapatsportágban –, hogy olyan gépezetként működik, amelyben minden fogaskerék, minden láncszem a helyén van. És ez még úgy is igaz, ha a kapitány, kényszerből vagy taktikai okokból, rendre változtat néhány helyen a kezdőcsapaton.

Az egyik fontos láncszem Willi Orbán. A Vilmos Tamás Orbán néven Kaiserslauternben született, Németországban felnőtt, az élvonalbeli Lipcse csapatkapitányaként futballozó védő, akinek édesanyja lengyel, édesapja pedig magyar, többszöri megkeresés és hosszas gondolkodás után végül Rossi hívására mondott igent és lett magyar válogatott. Eddigi nyolc meccsén nem csupán a védelemnek adott stabilitást, de az azeriek elleni duplájával immár háromgólos a nemzeti csapatban. Ráadásul látszik rajta, hogy fontos neki a válogatott, jó mentalitású, ízig-vérig profi futballista. Egyre nagyobb a szerepe Baráth Botondnak is, aki bár hosszú évek óta alapembere volt az élvonalban a Honvédnak, de csak 26 évesen, ugyancsak Rossi alatt lett válogatott. Az immár az Egyesült Államokban, Kansasben futballozó játékos azóta bizonyította, okkal bízik meg benne az olasz kapitány. Meg kell említeni Pátkai Mátét is: a MOL Fehérvár FC – korábban Videoton – 31 éves játékosa ugyan már Rossi előtt is 14 alkalommal volt válogatott, de húzóemberként egyik korábbi kapitány sem tekintett rá. Ehhez képest most, amellett, hogy nemzetközi mércével is jó teljesítményt nyújtott a középpálya közepén, a horvátok és a walesiek ellen is ő szerezte a győztes gólt. Lovrencsics Gergő is fontos posztot tölt be, szó szerint: a Fradi játékosa szélső középpályásként is válogatott szintű, ám ahogy egy ideje a klubjában, úgy Rossi alatt a nemzeti csapatban is jobbhátvédként játszik. És mivel ez hosszú ideje az egyik hiányposzt a válogatottnál, a 30 esztendős csupaszív játékos pedig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, nem csoda, hogy mind a négy selejtezőt végigjátszotta, régi problémánkat oldva meg.

Nem lenne meglepetés, ha hamarosan húzóemberként beszélnénk Szoboszlai Dominikról is. A mindössze 18 esztendős támadó középpályásról már évek óta tudni lehet, hogy óriási tehetség, korábban több külföldi médium is korosztálya legnagyobb reménységei közé sorolta, és szerencsére pályája is ennek megfelelően alakul. 2017 óta futballozik Ausztriában – az RB Salzburg játékosa –, a mögöttünk hagyott szezonban 16 alkalommal kapott lehetőséget az osztrák Bundesligában, három gólt szerzett és négy gólpasszt adott, így érthető, hogy a hírek szerint külföldi sztárcsapatok érdeklődését is felkeltette. A válogatottban Rossi idején debütált az Eb-selejtezők során, Wales ellen már 83 percig volt a pályán. Ha ilyen ütemben fejlődik, a következő másfél évtizedben sok örömünk lehet benne.

Igazságtalan volna, a fiatal tehetségek és Rossi „felfedezettjei” mellett megfeledkeznénk azokról a rutinos játékosokról, akik abszolút vezérszerepet töltenek be a csapatban. A közel egy évtizede Németországban futballozó Szalai Ádám és a magyar futball viszonya eddig hullámzó volt – bár vitathatatlanul az egyik legjobb magyar csatár, hol őt találták meg egy-egy góltalansági széria miatt, hol ő fogalmazott meg éles kritikát a honi futballviszonyok kapcsán –, az utóbbi egy évben viszont megkérdőjelezhetetlenül fontos tagja a csapatnak. Döntő gólokat szerez, ha pedig nem talál be, óriásit küzd, folyamatosan lekötve az ellenfél védelmét, a Wales elleni győztes gól sem született volna meg a harcossága nélkül. Nem véletlenül viselhette többször is a csapatkapitányi karszalagot. Ahogy Dzsudzsák Balázs is bizonyítja, hogy hiba lenne még leírni. Pedig nem úgy indult a Rossi-éra, hogy Dzsudzsákból mindenképpen alapember lesz, hiszen amikor nem volt csapata, Marco Rossi kihagyta a válogatott keretéből. A kapitány alapelve ugyanis, hogy csak olyanokat hív meg, akik játékban vannak – ez alól csak az Olaszországban mostanában kevesebb lehetőséget kapó Nagy Ádám esetében tett kivételt, akinek a játéka nélkülözhetetlen a pálya közepén.

Dzsudzsák nem sértődött meg, játékba lendült és újra kerettag lett. Az immár 102-szeres válogatott játékos az utolsó három meccsen nem a szokásos bal, hanem a jobb oldalon, tükörszélsőként kapott lehetőséget, két gólpasszt is adott, minden megmozdulásán látszott, számára a csapatérdek az első. Lassan a rutinos játékosok közé sorolhatjuk Gulácsi Pétert is: a Lipcsében védő kapus talán eddigi pályafutása legjobb időszakát éli: a Kicker német futballmagazin osztályzatai alapján ő lett a szezon legjobbja a német élvonalban, és a Bundesligában futballozó játékosok is megszavazták a legjobb kapusnak. Jó formája pedig a védelemnek is magabiztosságot ad.

Rossi tehát eddigi tíz válogatott meccsén a rutinos játékosoknak is új lendületet tudott adni, és bátran nyúlt a fiatalokhoz, illetve újoncokhoz; a már említett futballistákon kívül nála debütált a Honvéd színeiben – Davide Lanzafaméval megosztva – gólkirályi címet szerző Holender Filip és kap a korábbiaknál nagyobb szerepet a szintén 24 éves, Lengyelországban futballozó Nagy Dominik is.

Jövő és remény

Bár a csoport élén állunk, a csata még korántsem dőlt el. Szeptemberben Szlovákiát fogadjuk, októberben előbb Horvátországba utazunk, majd jönnek az azeriek, végül novemberben Walesben zárjuk a selejtezőket. A négy találkozó közül papíron csak az azeriek ellen vagyunk egyértelműen esélyesek, a másik három találkozó kemény menet lesz. Reményt adhat persze az utóbbi három meccsen mutatott teljesítmény, na meg a Szlovákok ellen például az, hogy Rossival hazai pályán eddig mindig nyertünk.

Fotó: MTI
Willi Orbán (6) és Szalai Ádám (9) a walesiek gyűrűjében

Azt mindenesetre kijelenthetjük: ha nem sikerülne a kijutás, de a csapat úgy játszik, mint az utóbbi időszakban, a közönség szimpátiáját akkor sem fogja elveszíteni. És szakmai szempontból sem a nulláról kellene elkezdeni az építkezést, mint korábban megannyi kétéves – sikertelen – ciklus után: most „csak” folytatni kéne a munkát.

Szerencsére azonban ezúttal minden okunk megvan arra, hogy ennél jobb forgatókönyvben reménykedjünk. Abban, hogy 2016 után ismét kijutunk az Európa-bajnokságra, ami ráadásul azt is jelentené, hogy két csoportmeccsünket mindenképpen a novemberre elkészülő Puskás Arénában játsszuk. Eb-meccs hazai pályán telt ház előtt: ezért az élményért, lehetőségért mindenképpen érdemes az utolsó pillanatig küzdeni.

Fontos feladatot kapott Gera Zoltán
Július elsejétől átveszi a 2021-es, magyar-szlovén rendezésű korosztályos Eb-re készülő U21-es válogatott vezetését Gera Zoltán. A 40 éves Gera 2018-as visszavonulása óta a Fradi és a válogatott szakmai stábjának tagja volt. Az új feladat miatt a zöld-fehérektől most távozott, és Marco Rossi mellett is folyamatosan csökkentik feladatait a szezon végéig.
A Ferencváros és az MLSZ hivatalosan egyébként november 15-én, a Puskás Aréna nyitómeccsén vesz búcsút a labdarúgó-pályafutását tavaly lezáró, 97-szeres válogatott Gera Zoltántól, Uruguayt fogadjuk majd barátságos mérkőzésen.