A család pénteki közleményében jelezte, hogy a hosszú betegség után június 18-án elhunyt sportembertől kívánsága szerint szűk családi körben búcsúztak el.

Hirdetés
Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív
Benedek Tibor szövetségi kapitány a vízilabda-válogatott edzésén Budapesten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2014. június 25-én

„Szeretnénk azonban, hogy aki szerette és tisztelte őt, méltóképpen vehessen tőle búcsút. Így az augusztusi Magyar Kupa döntője előtt pályafutásának legszebb pillanataival emlékezünk rá a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A részletekről, valamint a döntő időpontjáról hamarosan a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján tájékozódhatnak” – áll a közlésben.

Az életének 48. évében elhunyt Benedek Tibor játékosként klub- és válogatott szinten is minden lehetséges nagy trófeát begyűjtött; a nemzeti csapattal a három ötkarikás győzelme mellett világ- és Európa-bajnoki címet, világkupa- és világliga-sikereket ünnepelhetett. Tagja a sportági Hírességek Csarnokának, és egyike a vízilabdázás tíz háromszoros olimpiai bajnokának.

Korábban írtuk