Fotó: MTI/Kallos Bea
Hirdetés

A magyar szövetség Facebook- és Twitter-oldalán arról számolt be pénteken, hogy több mint ezernégyszázan kísérik majd el az együttest az október 10-i találkozóra.

A jegyárusítás csütörtökön 10 órakor indult, a belépők egységesen 6000 forintba kerültek, a drukkerek névre szóló vouchereket kaptak. Az utalványok beváltására október 1. és 8. között Budapesten, a TEX Bálnában, míg a mérkőzés napján a találkozó helyszínén, a Poljud Stadionban nyílik lehetőség. Kizárólag azok a szurkolók vehetik át hivatalos meccsjegyüket, akiknek adatai a vouchereken szerepelnek. A névátírásra szeptember 25-ig van lehetőség.

A csoportban jelenleg a világbajnoki ezüstérmes horvátok állnak az élen, egypontos hátránnyal Szlovákia és Magyarország követi őket, de előbbi jobb egymás elleni eredményével a második. Az ötösből az első kettő jut ki a részben magyarországi rendezésű jövő évi kontinensviadalra, amelyen három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek Budapesten.