Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

A magyar sikerekért a Maty-éri pályán szorító Kulcsár Krisztián az MTI-nek elmondta: hivatalból, a MOB első embereként mindenképpen ott lenne a helye az utóbbi olimpiákon magyar sikersportágnak számító kajak-kenu hazai rendezésű világbajnokságán – különösen, hogy az kiemelt, olimpiai kvalifikációs verseny is egyben -, de ő sportbarátként sem hagyna ki egy ilyen vb-t.

„Itt voltam Szegeden 2006-ban és 2011-ben is, amikor még nem voltam a MOB elnöke, és ahogy most, már akkor is nagyon szurkoltam a magyar csapatnak” – nyilatkozta. Hozzátette: nem lát annyira be a színfalak mögé, hogy alapos összevetést végezne a korábbi és a mostani vb-rendezések között, de ahogy azokat, úgy az ideit is nagyszerűnek tartja.

„Ami viszont nagyon látványos, hogy a pálya komoly felújításon esett át, így szerintem már nemcsak mi, elfogultak mondatjuk rá, hogy a szegedi a világ legjobb pályája, hanem a sportág nemzetközi szövetségének a vezetői is” – mondta.

A szegedi vb-n 12 olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott, amely olimpiai számokban két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zár. A MOB első embere a kvótákkal és az érmek számával is elégedett.

„Már a tizenkét kvótás hely sem rossz, de biztos vagyok benne, hogy lesz több is, mert a pótkvalifikációs versenyeken sikerül majd újabbakat is szerezni. Hasonló éremszámmal pedig a tokiói olimpián is kiegyeznénk, persze az sem jelentene gondot, ha még több lenne” – nyilatkozta Kulcsár Krisztián.