A koronavírus-világjárvány miatt tavalyról idénre halasztott ötkarikás játékokon a sportolók majdnem 49 százaléka nő lesz, és így ez tekinthető majd az első olyan olimpiának, ahol szinte egyenlő arányban szerepelnek a két nem képviselői. A 2016-os riói játékokhoz képest kilenccel több, összesen 18 vegyes versenyszám lesz. A 206 küldöttség mindegyikében legalább egy női és egy férfi versenyzőnek helyet kell biztosítani és a NOB arra ösztönöz minden tagországot, hogy a megnyitón két zászlóvivő legyen, egy-egy nő és férfi.

Hirdetés

A paralimpián az összes induló legalább 40,5 százaléka, 1782 sportoló lesz nő, ez az arány Rióban még 38,6 százalék (1671 fő) volt.

A NOB azt is hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal, a Tokió 2020 szervezőbizottsággal, a japán kormánnyal és a tokiói fővárosi kormányzattal változatlanul elkötelezett az olimpiai és paralimpiai játékok megrendezése mellett.

A nyári olimpiát – amely a halasztás ellenére megőrizte az elnevezését, a Tokió 2020-at – július 23. és augusztus 8. között tervezik megrendezni, a paralimpiát pedig augusztus 24-től szeptember 5-ig.

Korábban írtuk