A német sportvezető ezt abban az Instagram-beszélgetésben közölte, amelyet honfitársával, a gerelyhajító Johannes Vetterrel folytatott – írta az insidethegames.biz portál.

Hirdetés

Bach hozzátette: minden sportoló részt vehet az olimpián, azok is, akik olyan országból érkeznek, amelyben magas a fertőzöttek száma.

„A versenyzők nem felelősek a vírusért” – fogalmazott a NOB elnöke, hozzátéve: ha negatív a tesztjük és betartják a biztonsági előírásokat, akkor joguk van indulni.

„Országok távolmaradására sem számítok. A NOB égisze alá tartozó mind a 206 olimpiai bizottság elkötelezett a rendezés mellett, és várja a rajtot” – mondta Thomas Bach.

Korábban írtuk

A tokiói olimpiát és paralimpiát a pandémia miatt halasztották el egy évvel, az új időpont előbbi esetében 2021. július 23-augusztus 8., utóbbinál pedig augusztus 24-szeptember 5. A szervezők most azon dolgoznak, hogy különböző „víruskonform” forgatókönyveket készítsenek a lebonyolítással kapcsolatban.