Fotó: ShutterStock/Salty View
Hirdetés

Thomas Bach a NOB 139. ülésén üdvözölte a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnek (FINA) Jevgenyij Rilov kétszeres olimpiai bajnok orosz úszóra, illetve a Nemzetközi Torna Szövetségnek (FIG) Ivan Kuljakra kiszabott büntetését. Mindkét eltiltott sportoló az orosz háborúpárti szimbólumnak számító Z betűt viselte.

Hozzáfűzte: az ukrajnai háború kitörése után a fehéroroszokkal és oroszokkal szembeni gyors kiállás egyik lényege az volt, hogy ne egyes országok kormányai döntsenek arról, sportolóik ki ellen versenyeznek vagy lépnek pályára, ez pedig a „sport teljes átpolitizálódását” eredményezné.

Kitért rá, az általa nem szankcióknak, hanem óvintézkedéseknek nevezett lépések szükségesek voltak, mivel az orosz és fehérorosz sportolók biztonsága „nem lenne garantálható a számos országban tapasztalható mély orosz- és fehérorosz-ellenes érzések” miatt.

Ugyanakkor megvédte azt a döntést, hogy a NOB nem tiltotta el két orosz tagját, a 39 éves, kétszeres olimpiai és sokszoros világ- és Európa-bajnok rúdugró Jelena Iszinbajevát, valamint az egykori teniszező és edző, 74 esztendős Samil Tarpiscsevet – előbbi 2016, utóbbi 1994 óta tagja a szervezetnek.

Korábban írtuk

„Nem lenne igazságos, ha mindenkit ugyanazzal a mércével mérnénk. Ezt a háborút nem az orosz emberek, sportolók, az Orosz Olimpiai Bizottság vagy épp a NOB orosz tagjai kezdték” – szögezte le Bach. Megemlítette egyúttal: a NOB tagjai elsősorban nem országuk képviselői a szervezetben, hanem a NOB képviselői hazájukban.