„Továbbra is teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy jövőre júliusban és augusztusban megünnepeljük az olimpiai játékokat” – hangsúlyozta Thomas Bach, a NOB elnöke szerdán.

Hirdetés

 Megerősítette, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatásait figyelembe véve több forgatókönyvvel is készülnek az olimpia – módosított dátum szerint 2021. július 23-tól augusztus 8-ig tartó – veszélytelen megrendezésére. A szervezők törekszenek a játékok egyszerűsítésére és a résztvevők biztonságának garantálására, változatlanul utóbbi az első számú szempont a rendezésnél.

Bach hangsúlyozta, a NOB nem akar nézők nélküli játékokat. „Olyan megoldáson dolgozunk, amely egyfelől garantálja minden résztvevő egészségének védelmét, másfelől tükrözi az olimpia szellemiségét” – jelentette ki.

Az elnök arról is beszélt, hogy a szervezőbizottság jó munkát végez, erről pedig pénteken, a NOB – videokonferencián keresztül megvalósuló – ülésén fog további részleteket közölni.

Korábban írtuk

A tokiói olimpia jövő pénteken kezdődött volna.