Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, fontos, hogy a koronavírus-járvány miatt gondosan felmérjék a lehetőségeket, mielőtt döntenek.

A terv eddig az volt, hogy februárban vagy márciusban határoznak arról, engednek-e be – és ha igen, akkor a létesítmények befogadóképességük hány százalékában – nézőket a pandémia miatt tavaly nyárról egy évvel elhalasztott játékokra, illetve érkezhetnek-e külföldről szurkolók. Mori most úgy gondolja, hogy „május környékén” születhet döntés, de hangsúlyozta: a kérdés nem egyszerű.

Japánban jelenleg nem kedvező a közhangulat az olimpia megrendezésére, a koronavírus-járvány és a megnövekedett kiadások miatt a lakosság nyolcvan százaléka törölné vagy tovább halasztaná az ötkarikás játékokat. Mori kedden kijelentette, hogy „teljességgel lehetetlen” az újabb halasztás.

Az olimpiára eredetileg tavaly július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a pandémia miatt márciusban mindkettőt elhalasztották. Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

Korábban írtuk