A Videoton a szerb Partizan Beograddal találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában, amelyben már a főtáblára jutás lesz a tét.

Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd


Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

A párharc egyik érdekessége, hogy Marko Nikolic, a fehérváriak vezetőedzője a Partizantól érkezett nyáron a Videotonhoz, a szerb együttessel az előző idényben bajnokságot és kupát is nyert.
    
A két meccset augusztus 17-én és 24-én játsszák, a tervek szerint az első mérkőzést rendezik Belgrádban. 
    
Az előzetes besorolás alapján a nemzetközi porondon egyedüli magyar csapatként állva maradt székesfehérváriak az orosz Zenit, a görög PAOK Szaloniki, a francia Olympique Marseille, illetve a Bajnokok Ligája selejtezőjéből átkerült cseh Viktoria Plzen, lengyel Legia Warszawa és szerb Partizan Beograd hatosából kaphattak ellenfelet a pénteki, nyoni sorsoláson.
    
A Videoton a máltai Balzan, az észt Nomme Kalju és a francia Girondins Bordeaux búcsúztatásával jutott el az EL-selejtező negyedik fordulójába, amelynek 22 győztese csatlakozhat a főtáblán az ott alanyi jogon szereplő 16 együtteshez, valamint a BL-selejtező play-offjának tíz veszteséhez.
    
Ami a többi, magyar érdekeltségű csapatot illeti: a második selejtezőkörben a Ferencvárost búcsúztató dán Midtjylland (Korcsmár Zsolt) a ciprusi Apollon Limasszollal, a horvát Hajduk Split (Futács Márkó) az angol Evertonnal, az ukrán Dinamo Kijev (Kádár Tamás) a portugál Marítimóval, a lengyel Legia Warszawa (Nagy Dominik) pedig a moldovai Sheriff Tiraspollal csap össze a főtáblára kerülésért.
    
EL-selejtező, 4. forduló, a párosítás (az UEFA honlapja alapján):
Partizan Beograd (szerb)-VIDEOTON FC
Shkëndija (macedón)-AC Milan (olasz)
Vardar Szkopje (macedón)-Fenerbahce (török)
Ajax Amsterdam (holland)-Rosenborg (norvég)
NK Osijek (horvát)-Austria Wien (osztrák) 
Crvena zvezda (szerb)-FK Krasznodar (orosz) 
Altach (osztrák)-Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 
BATE Boriszov (fehérorosz)-Olekszandrija (ukrán)
FC Bruges (belga)-AEK Athén (görög)
Marítimo (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán) 
Dinamo Zagreb (horvát)-Skënderbeu (albán)
Ludogorec (bolgár)-Suduva (litván)
Panathinaikosz (görög)-Athletic Bilbao (spanyol)
Apollon Limasszol (ciprusi)-Midtjylland (dán) 
Domzale (szlovén)-Olympique Marseille (francia) 
Hafnarfjördur (izlandi)-Braga (portugál)
Everton (angol)-Hajduk Split (horvát) 
Utrecht (holland)-Zenit (orosz)
Legia Warszawa (lengyel)-Sheriff Tiraspol (moldovai)
Viitorul (román)-Red Bull Salzburg (osztrák)
Viktoria Plzen (cseh)-AEK Larnaca (ciprusi)
PAOK Szaloniki (görög)-Östersunds (svéd)

(MTI)