A Zöld Sasoktól a Hevesi Brazil Csajokig

Báder János története Kompolton kezdődött, egy kis Heves vármegyei településen. Focit és a Fradit szerető családban nőtt fel, és már gyerekként, a 70-es években elhatározta, hogy a Ferencváros futballistája szeretne lenni.

– Már akkor is tudtam, hogy nem lesz egyszerű feladat. Nem a származásom miatt, ez ugyanis sem az iskolában, sem a környékbeli gyerekekkel nem volt téma, hanem mert akkoriban nem volt könnyű egy kis községből egy nagy budapesti klubba kerülni.

A lehetőséget a Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? elnevezésű tehetségkutató teremtette meg.

A kompolti egyesület nevezte be, de az első évben nem járt sikerrel a nála egy esztendővel idősebbek között, bár biztatták, hogy folytassa, mert nagyon jó teljesítményt nyújtott. Mindezt őszintén mondták: egy évvel később, 1983-ban így már nem is kellett neveznie, hanem a szervezők keresték meg őt.

– Az úgynevezett Heves megyei válogatottal elmentünk egy tornára, amin rajtunk kívül még három megye csapata, Borsodé, Hajdú-Biharé és Szabolcs-Szatmár-Beregé vett részt. Bár sokan voltunk, sikerült kitűnnöm, így bekerültem a négy megye fiataljaiból összeállított együttesbe is. Ezzel a gárdával aztán Budapesten kellett pályára lépnünk, és engem választottak a legjobb csatárnak, utólag tudtam meg: közel ötezer gyerekből.

A kiválasztottak aztán egy Szeged–Újpest-összecsapás előtt amolyan bemutató meccset játszottak – a különböző klubok megfigyelői pedig megkereshették az általuk legjobbnak talált fiatalokat.

– Én a Fradi ajánlatát vártam, de a Vasas legendás játékosa és edzője, Illovszky Rudi bácsi jött el hozzánk, hogy az angyalföldi klubhoz hívjon: természetesen óriási hír volt a faluban, ki van ott. Nem mondhattam nemet.

János ezután előbb a Budapest-válogatott színeiben, majd az országos korosztályos B-válogatottban is pályára léphetett, ekkor kereste meg álmai csapata, a Fradi.

– Illovszky Rudi bácsi nagyon kedves volt hozzám. Amikor apámmal beszéltünk neki a Ferencváros érdeklődéséről és arról, hogy régóta oda vágyom, összetépte az átigazoló lapot, így mehettem az FTC-be.

Mielőtt 1984-ben ténylegesen is a fővárosba került, egy tavaszon át – korengedménnyel, hiszen még csak 15. évében járt – fél évet a helyi felnőtt csapatban játszott, ahol 11 gólt rúgott, vagyis nem zavarta, hogy jóval fiatalabb és kisebb is, mint az ellenfelek védői. A Ferencvárosban aztán végigjárta a szamárlétrát az utánpótlásban, közben a korosztályos válogatottakba is meghívást kapott, mígnem 1989-ben teljesült az álma: a Zalaegerszeg elleni találkozón, csereként beállva, ő szerezte a Fradi felnőtt csapatának utolsó, ötödik gólját. Az első felnőtt FTC-meccsén, ahol mások mellett Simon Tibor, Pintér Attila, Bánki József, ifj. Albert Flórián vagy épp Keller József volt a pályán rajta kívül..

– Vincze Gézáék azt mondták, ha öt-tíz centivel magasabb vagyok, már 16 évesen bekerülhettem volna az első csapatba, végül ez 19 esztendősen adatott meg. De sokat dolgoztam érte, nem jártam diszkóba, bulizni, csak a futással, a saját fejlődésemmel foglalkoztam – mondja erről az időszakról. – A Fradiban pályára lépni mindig ünnep volt, akár a korosztályos, akár a tartalékcsapatról volt szó, amikor pedig az első csapatba is bekerültem, gólokat rúgtam… Arra nehéz jelzőket találni. Leírhatatlan, mit éreztem.

János hozzáállására jellemző, hogy bár korábban is figyelt arra, mindkét lábával tudjon passzolni és lőni, amikor egy bokasérülés miatt a jobb lábát kímélnie kellett, a gyógyulás időszaka alatt csak ballal gyakorolt. Olyan jól sikerült, hogy a Fradi nagycsapatába balszélsőként került be.

– Mucha Józsi bácsi külön is foglalkozott velem, az volt a „lecke”, hogy ballal egy lövőcsel, aztán az ellenfelet meglepve jobbal a hosszúba tekerek.

Bár a szurkolók szerették, a győri Rába ETO elleni 1990. novemberi győztes gólja pedig – Fischer Pál beadása után csukafejessel talált a hálóba – ma is látható a legnagyobb videómegosztón, a Fradiból 1991-ben, húszévesen távoznia kellett.

– Bevallom, nagy törésként éltem meg, hogy el kellett jönnöm a Ferencvárosból. Ezután sem a Vasasban, sem Egerben nem mentek úgy a dolgok, ahogy szerettem volna, sérülések is nehezítették az életemet, a katonaság is közbeszólt. Azt mondhatom, végül csak Mezőkövesden, öt évvel később találtam meg magam újra, ott lelkes szurkolók voltak, B-közép, jó csapat, a megyei bajnokságban és az NB III.-ban is gólkirály lettem.

Miután a játékkal felhagyott, letette a játékvezetői vizsgát – tizenhárom évig fújta a sípot megyei szinten, de hosszabb távon vonzotta az edzősködés is. Tarnaörsön a felnőtt csapattal foglalkozott, majd a hatvani együttesnél az utánpótlásban dolgozott – eközben viszont a kápolnai óvodából is megkeresték, hogy nem ismertetné-e meg a legkisebbeket a foci alapjaival.

– Nagyon megszerettem ezt a feladatot, és igazán felemelő érzés, hogy van olyan egykori óvodás, akivel jó néhány éven át foglalkozhattam, egészen addig, amíg a megyei első osztályú felnőtt csapatba be nem került – meséli.

A sikerek edzőként sem kerülték el: Füzesabonyban, ahol öt évig tevékenykedett, U19-es bajnokságot is nyert úgy, hogy ifiszinten akkor már három évtizede nem végzett az első helyen az egyesület.

És hogy miképpen lett közben egy saját lánycsapata is?

– Hetedikes korában, 2019-ben odaállt elém a lányom, hogy „apa, tartanál edzést nekem és még pár lánynak”? Nagyon meglepődtem, sohasem fordult meg a fejemben, hogy a foci felé tereljem, addig a zene érdekelte, nem a futball. Mivel közben dolgoztam és két utánpótláscsapatnál edzősködtem is, csak egyetlen szabadnapom volt hetente. De a lányának hogy is mondhatna nemet egy apa… Úgyhogy szerdánként hatan-heten összegyűltünk, és elkezdtem nekik megtanítani az alapokat. Aztán szép lassan tízen, tizenegyen lettünk, és szóltam a füzesabonyi klubnál, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy lánycsapatot is. Meghirdettünk egy toborzót, huszonnyolc lány jött el. Így aztán megalakult a csapat, elindultunk a bajnokságban, csak az volt a baj, hogy a pénzkereső munkám mellett a fiúk és a lányok irányítása egyszerre nem fért bele az időbe, a klubnál pedig azt mondták, hogy ne adjam le a fiúkat, vagy viszem mindkét együttest, vagy ne legyen lánycsapat se…

János így eljött Füzesabonyból, de a lányok annyira ragaszkodtak hozzá, hogy vele tartottak. Fél évig Demjénben edzettek, egyesület nélkül, majd egy évre a tarnaörsi klub fogadta be őket, amelynek színeiben, a Fradira utalva, Kis Csaj Sasok néven szerepeltek. Végül a hevesi egyesületnél találtak – remélhetőleg – végleges otthonra. Így alakult meg a Hevesi Brazil Csajok.

– A Tarnaörs színeiben harmadikok lettünk, itt, Hevesen az első évben ugyancsak bronzérmet szereztünk, most még fényesebb érmet szeretnénk, pillanatnyilag a második helyen állunk. Van, aki a kezdetektől velünk edz, de a legfiatalabb lánnyal is több mint másfél éve foglalkozom, úgy érzem, az alapokat már mind tökéletesen elsajátították.

Báder János nagyon szeret fiatalokkal dolgozni, megszerettetni a gyerekekkel, hátrányos helyzetű ifjakkal a futballt, a Hevesi Brazil Csajok sorsát pedig különösen a szívén viseli, nem is tudná elhagyni őket. De nem bánná, ha egyszer felnőtt szinten is megkapná a lehetőséget az edzősködésre.

– Nem panaszkodni szeretnék, kerek az életem. Szeretem a lányokat és jó érzés az is, hogy a Fradi-család máig emlékszik rám. Óriási öröm volt, amikor Bánki József, Dodi először invitált az öregfiúkcsapatba, hálás vagyok neki, hogy gondolt rám, hiszen így tudom tartani a kapcsolatot egykori csapattársaimmal és olyan FTC-játékosokkal is, akik később, az én ottani szereplésem után lettek sztárok.

Báder János jelenleg iskolaőrként keresi a kenyérrevalót, előtte kilenc évig hegesztőként dolgozott: azt mondja, soha nem szégyellte a munkát, de mindig úgy keresett állást, hogy a fociról, az edzősködésről ne kelljen lemondania. Nagy álma, hogy a Hevesi Brazil Csajok csapata a felnőttek között, az NB II.-ben szerepeljen, bár ez úgy, hogy a lányok most tanulnak, később pedig jön a munka és a sok udvarló, nem lesz könnyű kihívás.

– Látom, mennyit fejlődtek az elmúlt években, megérdemelnék, hogy a csúcsra érjenek – teszi hozzá az edző, aki a saját életét is példaként állíthatja tanítványai elé: egy szegény kompolti család sarjaként eljutott álmai csapatába.