Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A páros rutinosabb tagja, Medveczky Erika 2017-et és 2018-at követően harmadik vb-aranyérmét nyerte ebben a számban, Farkasdi Ramóna és Csipes Tamara után a harmadik társsal. A döntő után az esélyesként rajthoz álló Medveczky elmondta: el kell tudni viselni ezt a terhet egy sportolónak, ha tényleg jó.

„Réka is ideális páros társ, bár ő elsősorban gyors. A gyorsaságát azonban képes az állóképességi számra is átmenteni, mert rendkívül sokat dolgozik” – dicsérte társát Medveczky. Hozzátette: tökéletes bemelegítés volt számára ez a vb-győzelem a négyes vasárnapi döntője előtt.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Hagymási Réka kiemelte: rutinos társától a felkészülés és a verseny alatt is sok segítséget kapott.

„Olyan pályát mentünk, aminek a végét még élvezni is tudtuk, plusz 500 métertől már igazán érezhettük a hazai szurkolók biztatását” – nyilatkozta. Hozzátette: fél távnál biztos előnyük ismeretében már érezték, hogy „meglehet” a döntő, de ettől függetlenül végig igyekeztek koncentrálni, mert 1000 méteren a hajrában is történhetnek meglepetések.