Ötvenhat ország 414 játékosa nevezett az asztaliteniszezők budapesti World Tour-versenyére, amelyet január 20. és 24. között rendeznek meg a Tüskecsarnokban.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a sportági nagyhatalom Kínát ugyan csak egy játékos képviseli majd, de nagy nevekben így sem lesz hiány.

Női egyesben két japán szerepel a kiemelési lista elején, a világranglista-4. Fukuhara Aj és a nemzetközi szövetség rangsorában ötödik Isikava Kaszumi. A harmadik kiemelt a szingapúri Feng Tien-vej lesz, a negyedik pedig a mindössze 15 éves Ito Mima, Japánból.

A férfiaknál a portugál Marcos Freitas (világranglista-8.) az első kiemelt, de indul a magyar fővárosban a 2009-es egyéni Európa-bajnok, a dán Michael Maze és a horvátok veterán játékosa, a 46 éves Zoran Primorac is.

A budapesti World Tour-verseny a tavalyitól eltérően már nem challenge, hanem major besorolású, azaz eggyel magasabb kategóriába került, és 70 ezer dollár lesz az összdíjazása.

A magyarországi versenyen több mint 40 játékos képviseli majd a hazai színeket.

MTI