Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az átadón azt mondta, hogy magyarnak lenni és magyarnak maradni az elmúlt évszázadban különösen nehéz volt, az elcsatolt országrészeken magyarnak lenni kettős elnyomást jelentetett, de Sopron és a környező nyolc településen élők kellően bátrak voltak ahhoz, hogy magyarok maradjanak.

Hirdetés

A települések döntése azt jelenti, hogy nem csupán Sopron tartozik Magyarországhoz, hanem Magyarország is tartozik Sopronnak. Ennek szimbolikus megjelenítése az volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elsőként írta alá a Modern városok program megállapodást Sopron polgármesterével 2015-ben – tette hozzá.

A megállapodásban mintegy 360 milliárd forint fejlesztés szerepel, amelyből csaknem 200 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg eddig – mondta. Gulyás Gergely kitért arra is, hogy az uszoda építése 14 milliárd forintba került, az épületben a legmodernebb körülmények között lehet sportolni és szabadidőt eltölteni.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt mondta, hogy a kormány 2010 óta stratégiai ágazatként kezeli a sportot. Ennek érdekében nagyszabású sportfejlesztés indul az országban, ami a létesítményfejlesztéseket is magában foglalja. A cél, hogy az újabb és újabb generációknak az életük része legyen a rendszeres testmozgás, mert így lesz sikeres az utánpótlásnevelés és az élsport is – fogalmazott.

Korábban írtuk

Szabó Tünde hangsúlyozta, hogy az úszástudás olyan készség és képesség, amelyre minden fiatalnak nagy szüksége van, ezért készítette elő a Magyar Úszó Szövetség a kormánnyal az Úszó nemzet programot, amelynek kiemelt része a Minden gyermek tanuljon meg úszni program. Ehhez kapcsolódóan az uszodaépítési program is folytatódik, tanuszodák és fedett uszodák is épülhetnek, a magyar nagyvárosok kilencven százaléka rendelkezik fedett uszodával, de kistelepülések és kisváros is kaptak tanuszodát.

A Lőver uszodáról az államtitkár azt mondta, hogy „az ország egyik, ha nem a legszebb uszodája”. Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az elkészült fejlesztéssel Sopron felkerült a vízisportok nemzetközi térképére.

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, hogy száz évvel ezelőtt a népszavazáson Sopron kivívta, hogy a saját sorsát a kezébe vegye és a környező nyolc településsel együtt a Magyarországhoz való tartozás mellett szavaztak. Akkor hitet és reményt adtunk az országnak, a Modern városok program fejlesztéseivel pedig Sopron visszakapja azt a megbecsülést, amelyet egykor adott a hazának.

A polgármester emlékeztetett, hogy tavaly októberben szentelték újra a felújított Szent Mihály-templomot, decemberben adták át az M85-ös gyorsforgalmi utat, épül a múzeumnegyed, a parkolóház, a rendészeti integrált központ, és a Fertő-parti fejlesztés is elindult.

Fodor Tamás korábbi polgármester (Fidesz-KDNP) azt hangoztatta, hogy a 2015-ben kötött megállapodás részeként olyan történelmi léptékű fejlesztés valósul meg a városban, amelyre korábban a két világháború között volt példa.

A Lőver uszoda alapkövét 2019 áprilisában tették le, az 1977-ben átadott fedett uszoda helyén. Az új uszodában egy 25 méter széles és 50 méter hosszú, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas medencét, egy 25 méter széles és 25 méter hosszú kismedencét, valamint egy melegítő- és egy tanmedencét alakítottak ki a kiszolgáló helyiségek mellett. A lelátó 1300 ülőhelyes.