A 2020-as esztendő két legnagyobb eseménye a tokiói olimpia, illetve a labdarúgó Európa-bajnokság lett volna, ezeket szintén elhalasztották egy évvel, és az ötkarikás játékokat megelőző kvótaszerző versenyek is elmaradtak. Világbajnokságot szinte egyáltalán nem, és Európa-bajnokságot is csak néhányat rendeztek idén.

Hirdetés

Ennek megfelelően a magyar sikerek szempontjából is jóval szűkösebb lett az év, mint azt előzetesen várni lehetett, néhány olimpiai sportágban elért kiemelkedő teljesítmény mellett elsősorban labdarúgásban, teniszben és tornában lehetett örülni remek eredményeknek.

Januárban Magyarország még meg tudta rendezni a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságot Debrecenben, illetve a vízilabda Eb-t a Duna Arénában. Előbbin négy arany- és három ezüstérmet nyert a hazai csapat, a Liu testvérek, Shaoang és Shaolin Sándor, a négy egyéni versenyből háromban kettős sikert arattak. Shaoang összetettben diadalmaskodott bátyja előtt, aki 500 és 1000 méteren győzött öccsét megelőzve. Liu Shaoang emellett 1500 méteren is első lett. Magyar sikert hozott a vízilabdázók kontinensviadala is, a férfiválogatott 21 év után lett újra Európa legjobbja, míg a női csapat bronzéremmel zárt.

Február végén, a wroclawi légfegyveres Eb-n a juniorokkal együtt négy arany-, egy ezüst- és egy bronzérem volt a magyarok mérlege. A felnőtteknél Péni István megnyerte a férfi légpuskások egyéni versenyét, Dénes Eszterrel pedig második lett a vegyespáros számban.

Korábban írtuk

Ezután hosszú ideig kellett várni az újabb magyar sikerre, miután a világjárvány hónapokra megbénította a sportvilágot.

Szeptember elején Valter Attila úgy nyerte meg a Tour de Hongrie országúti kerékpáros viadalt, hogy a körverseny történetének legerősebb mezőnyében tudott diadalmaskodni, majd Berecz Zsombor aranyérmet szerzett a vitorlázó Finndingi Európa-bajnokságon a lengyelországi Gdyniában. Novemberben a prágai cselgáncs Eb-n Karakas Hedvig az 57 kilogrammos súlycsoportban szintén első lett.

A magyar férfi és női tornászválogatott a juniorokkal együtt három arany-, három ezüst- és hat bronzéremmel zárta decemberben a törökországi Mersinben rendezett Európa-bajnokságot. A felnőttek között Kovács Zsófia ugrásban és felemáskorláton győzött. A koronavírus-járvány miatt a férfiaknál mindössze húsz ország képviseltette magát, a nőknél 16 nemzet versenyzői indultak.

Fotó: ShutterStock.com/Jimmie48 Photography (archív)

Az év egyik legsikeresebb magyar sportolója Babos Tímea volt. A soproni teniszező a francia Kristina Mladenoviccsal januárban megnyerte az Australian Opent, majd októberben – címüket megvédve – a Roland Garrost is, így nem csoda, hogy párosukat választották az esztendő legjobb kettősének a női versenyeket szervező WTA-nál.

Labdarúgásban a nyár végére, illetve őszre koncentrálódtak a magyar sikerek, amelyek azonban alaposan kárpótolták a drukkereket a tavaszi meccsböjtért. A Ferencváros – kihasználva a többnyire egy mérkőzésből álló párharcokat – végigmenetelt a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és 25 év után újra a csoportkörbe jutott, ahol a sorsolásnak köszönhetően olyan sztárcsapatokkal játszhatott, mint a Juventus és a Barcelona. Az FTC az olasz és a spanyol együttestől két-két alkalommal kikapott, ahogyan egyszer a Dinamo Kijevtől is, az ukránokkal viszont hazai pályán döntetlent játszott. Magyar együttesnek 11 év után sikerült újra a csoportkörbe kerülnie a BL-ben.

A magyar futballválogatott is kitett magáért abban a bő kéthónapos periódusban, amikor újra lehetett meccseket rendezni. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata nyolc találkozót játszott idén, s ezek közül csak egyet veszített el. A Nemzetek Ligája-csoportját megnyerte az együttes, így a sorozat legközelebbi kiírásában a legmagasabb osztályban szerepelhet, de a legemlékezetesebb az Izland elleni budapesti Európa-bajnoki pótselejtező-döntő volt, amelyen a 87. percben még az északiak vezettek, és álltak továbbjutásra. Ekkor azonban jött Nego Loic, majd a 92. percben egy remek lövéssel Szoboszlai Dominik. Mindez azt jelentette, hogy a magyar labdarúgó-válogatott – története során először egymást követő második alkalommal – kijutott az Európa-bajnokságra, és jövőre olyan ellenfelekkel csaphat össze részben a Puskás Arénában, mint a világbajnok francia, az Európa-bajnok portugál, valamint a német válogatott.

Szoboszlai decemberben a Salzburgtól a német RB Leipzighez szerződött, ahol Gulácsi Péter és Willi Orbán csapattársa lesz. A 20 esztendős játékos négy és fél évre szóló szerződést kötött a klubbal.

A nemzetközi szövetség (FIFA) az évzáró világranglistájával kapcsolatban megjegyezte: 2020-ban a magyaroké volt a legnagyobb fejlődés, egy év alatt 44 pontot szereztek, és ezzel 12 helyet léptek előre (40.).

január 24-26. – A magyar csapat négy arany- és három ezüstérmet nyert a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor a négy egyéni versenyből háromban kettős sikert aratott: előbbi összetettben diadalmaskodott bátyja előtt, aki 500 és 1000 méteren győzött öccsét megelőzve. Liu Shaoang emellett 1500 méteren lett első.

január 26. – A magyar válogatott nyerte a Duna Arénában rendezett vízilabda Európa-bajnokság férfitornáját: Märcz Tamás együttese a döntőben drámai csatában, ötméteresek után 14-13-ra győzte le a világbajnoki ezüstérmes spanyol csapatot. A finálé hőse Vogel Soma lett, aki csak az ötméteres-párbajban kapott lehetőséget, de Alvaro Granados lövését védve eldöntötte az összecsapást. A magyarok összességében 13. alkalommal, és 21 év szünet után lettek újra a kontinens legjobbjai, ez volt a leghosszabb „böjt” a sportág hazai történetében. A női tornán Bíró Attila együttese bronzérmet nyert.

január 31. – Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic nyerte meg a női párosok versenyét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a döntőben 6:2, 6:1-re legyőzte a Hszie Szu-vej, Barbora Strycova tajvani, cseh duót. A háromszoros WTA-világbajnok Babos a 23. tornagyőzelmét aratta párosban, és a 2018-as Australian Open, valamint a 2019-es Roland Garros után a harmadik Grand Slam-trófeáját szerezte meg.

február 25-március 1. – A magyar küldöttség négy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel, illetve egy olimpiai kvótával zárta a wroclawi légfegyveres Európa-bajnokságot. A juniorok három aranyat és egy bronzot gyűjtöttek, míg a felnőtteknél Péni István megnyerte a férfi légpuskások egyéni versenyét, Dénes Eszterrel pedig második lett a vegyespáros számban. A tokiói kvótát – a végül hetedik – Sidi Péter szerezte meg, azzal, hogy első lett a légpuska alapversenyében és a fináléba jutott.

március 7. – Magyarország 3-2-re legyőzte Belgiumot a debreceni tenisz Davis Kupa-selejtezőben, ezzel bejutott a 2021 novemberére halasztott döntőbe. A 18 csapatos madridi fináléban Horvátország és Ausztrália lesz a magyarok csoportellenfele.

augusztus 29-szeptember 2. – Valter Attila nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros viadalt. Az ötnapos körverseny történetének legerősebb mezőnyében a világelitet jelentő World Tourból öt csapat szerepelt.

szeptember 3-6. – Berecz Zsombor nyerte a vitorlázó Finndingi Európa-bajnokságot a lengyelországi Gdyniában. A magyar hajós, aki 2018-ban világbajnok volt, a 2016-os és a 2019-es Eb-ezüst után szerzett aranyat.

szeptember 25-27. – A magyar csapat hat arany-, hat ezüst- és három bronzéremmel zárta a Szegeden rendezett kajak-kenu világkupát, amely a szakág egyetlen idei nemzetközi versenye volt. A győzelmek Lucz Anna (K-1 200 m), Rendessy Eszter (K-1 1000 m), Kopasz Bálint (K-1 500 m), Adolf Balázs (C-1 5000 m), Bodonyi Dóra (K-1 5000 m) és a Lucz Anna, Csizmadia Kolos duó (K-2 200 m vegyes) nevéhez fűződtek.

szeptember 29. – A Ferencváros 25 év után újra bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe: a zöld-fehérek a selejtező utolsó körének visszavágóján – az idegenbeli 3-3-at követően – gól nélküli döntetlent játszottak a norvég Molde együttesével. Magyar csapatnak 11 év után sikerült újra a csoportkörbe kerülnie a BL-ben.

október 11. – Babos Tímea és Kristina Mladenovic megvédte címét a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a döntőben 6:4, 7:5-re legyőzte az Alexa Guarachi, Desirae Krawczyk chilei, amerikai duót.

november 12. – A magyar labdarúgó-válogatott – története során először egymást követő második alkalommal – kijutott az Európa-bajnokságra. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese az Izland elleni budapesti pótselejtezőn egygólos hátrányból, Nego Loic 88., illetve Szoboszlai Dominik 92. percben lőtt góljával fordított (2-1). A négy éve nyolcaddöntős magyar válogatott a jövő nyárra halasztott Eb-n – ezúttal társrendezőként – a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szerepel majd azonos csoportban.

november 18. – A magyar labdarúgó-válogatott csoportelsőként végzett a Nemzetek Ligája másodosztályának megfelelő B divízióban, ezzel feljutott az európai elitbe. Marco Rossi együttese a sorozat zárófordulójában több kulcsemberét is nélkülözve Sigér Dávid, valamint Varga Kevin első válogatottban szerzett góljának köszönhetően győzte le a török csapatot 2-0-ra.

november 19. – Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig aranyérmet nyert a prágai cselgáncs Európa-bajnokságon.

december 8. – A női tenisztornákat szervező WTA idén is Babos Tímeának és a francia Kristina Mladenovicnak ítélte oda az Év párosa-díjat.

december 9-13. – A Bátori Szabolcs, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Vecsernyés Dávid összeállítású magyar férfi tornászválogatott bronzérmet nyert a törökországi Mersinben rendezett Európa-bajnokság csapatversenyében.

december 12-20. – A magyar csapat egy arany- és négy ezüstéremmel zárta a belgrádi birkózó világkupát: a kötöttfogásúaknál a 72 kilós Korpási Bálint győzött, míg Torba Erik (63 kg), Lévai Zoltán (77) és Szőke Alex (97) a döntőben maradt alul, ahogy a szabadfogásúaknál Muszukajev Iszmail (65) is.

december 17-20. – Kovács Zsófia aranyérmet nyert ugrásban és felemáskorláton, utóbbi szeren Székely Zója második lett, a Kovács, Székely, Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Makovits Mirtill összeállítású magyar női tornászválogatott pedig bronzérmet szerzett a csapatversenyben a törökországi Mersinben rendezett Európa-bajnokságon.

december 28-29. – A Telekom Veszprém negyedik lett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája előző idényéből elhalasztott kölni négyes döntőjében, mivel előbb hosszabbításban 36-35-re kikapott a német THW Kieltől, majd a Paris Saint-Germain győzte le 31-26-ra.