Az MTSZ – honlapjának szerdai tájékoztatása szerint – 253 millió forint és a késedelmi kamatok megfizetését követeli korábbi munkavállalójától. A szövetség álláspontja szerint a volt főtitkár 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-torna kapcsán.

Hirdetés

Az állásfoglalás kitér arra, hogy Richter Attila mindezt ráadásul annak ismeretében tette, hogy a kormány határozatban rendelkezett egy másik verseny támogatásáról. A bérleti szerződés rendkívül jelentős gazdasági kötelezettségvállalást tartalmazott az MTSZ számára. Az okozott kár közel félmilliárd forint lenne, de a szövetség új elnöksége megállapodást kötött az IMG-vel annak érdekében, hogy a szerződéses kötelezettségétől szabaduljon, és elkerülje azt a helyzetet, hogy három éven keresztül kelljen bérleti díjat és egyéb költségeket, illetve kártérítést fizetnie az IMG-nek.

Az MTSZ új elnöksége a büntetőfeljelentést követően peres úton visszaköveteli Richter Attilától az általa okozott kárt. A korábbi vezetés időszakában megkötött további szerződések vizsgálata alapján már több büntetőfeljelentés született, illetve áll előkészítés alatt – olvasható a szerdai közleményben.

Lázár János, az MTSZ tavaly megválasztott elnöke múlt csütörtökön úgy vélekedett, hogy május végére fejeződhet be a szövetség pénzügyi konszolidációja. A szervezet 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, ebből 1,7 milliárdot már kifizettek a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett – mint mondta – óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek, ezzel pedig remélhetőleg sikerült helyreállítani a magyar tenisz becsületét.

Korábban írtuk

Tavaly az új elnökség nem javasolta a 2019-es éves beszámoló közgyűlési elfogadását, többek között a régi vezetés részéről benyújtott 3,5 milliárd forintos konszolidációs kérelemre, és a már akkor szembetűnő elszámolási anomáliákra hivatkozva. A szövetség egy igazságügyi könyvszakértőt vont be a munkába, akinek a jelentéséből kiderült, hogy az MTSZ az utóbbi években a szükséges számviteli szabályzatok és belső ellenőrzés teljes hiánya mellett működött. A szakértői jelentésből is kitűnő felelőtlen gazdálkodással összefüggésben az MTSZ több feljelentést is tett, többek között büntető feljelentést Richter Attila korábbi főtitkár ellen.