Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Pár napja az orosz sakkszövetség jelentette be: úgy döntött, az ázsiai szövetség tagja kíván lenni, válaszul arra, hogy szankciók sora érte, amiért Oroszország háborút visel Ukrajna ellen.

Ilgar Mammadov FFR-elnök közlése szerint jogászokkal vitatják meg az Ázsiához történő csatlakozás kérdését.

„A jogi konzultáció után tudunk határozni arról, hogy részeseivé válhatunk-e az ázsiai vívásnak. Az Európai Konföderáció helytelenül viselkedett” – mondta, hozzáfűzve, hogy a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlására cselekedett, az európai szövetség (EFC) azonban saját szakállára döntött oroszellenes lépésekről.

Az FIE március 2-án az ukrajnai orosz invázió miatt ideiglenesen felfüggesztette az orosz sportolók részvételét a szervezet égisze alá tartozó versenyeken. Az EFC vezető testülete a múlt hónap végén úgy döntött, hogy az Oroszországban és a háborút támogató Fehéroroszországban tervezett versenyeket elhalasztják vagy lemondják, orosz és fehérorosz sportolók, illetve hivatalos személyek pedig nem vehetnek részt az EFC eseményein. A kontinentális szövetség megvonta a bizalmat a szervezet orosz elnökétől, Sztanyiszlav Pozdnyakovtól, gyakorlatilag leváltva őt tisztéből. Menesztését az EFC május 31-ére összehívott rendkívüli kongresszusán szentesíthetik. Az orosz sportvezetőt, aki hazája olimpiai bizottságának elnöke is, Oroszország ukrajnai háborúja miatt mozdítják el tisztéből. A férfi kardban négyszeres olimpiai bajnok Pozdnyakov 2016 óta vezeti az EFC-t, és tavaly szeptemberben további négy évre újraválasztották.

Korábban írtuk

Március elején az ukrajnai orosz invázió egyik első sportdiplomáciai következményeként Aliser Uszmanov orosz oligarcha közleményben jelentette be: azonnali hatállyal felfüggeszti elnöki tevékenységét a sportági világszövetségben. Lépését az FIE-t 2008 óta irányító üzletember azzal indokolta, hogy megítélése szerint Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt az Európai Unió szankcióinak célpontjává vált.