Fotó: MTI/AP/Francois Mori
A Paris Saint-Germain játékosai lemennek a pályáról, miután a negyedik játékvezető rasszistának vélt kifejezést használt az ellenfél Basaksehir egyik játékosára a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában játszott Paris Saint-Germain-Basaksehir mérkőzésen a párizsi Parc des Princes Stadionban 2020. december 8-án
Hirdetés

A H csoport párizsi összecsapásának 13. percében a vendég török együttes másodedzője, Pierre Webo reklamálásért piros lapot kapott a román játékvezetőtől. Ezután a Basaksehir játékosai és stábja azt állította, hogy a negyedik bíró rasszista megjegyzést tett a kameruni szakemberre. Tíz perc vita után mindkét csapat elhagyta a játékteret, a mérkőzés félbeszakadt, a pótlásról, és az új játékvezető stáb kijelöléséről pedig később döntött az UEFA.

A Paris Saint-Germain – amelynek a magyar Löw Zsolt a másodedzője – és a Basaksehir is közleményben erősítette meg, hogy a futballisták azért vonultak le a pályáról, mert a negyedik játékvezető rasszista megjegyzést tett Webóra.

Fotó: shutterstock.com/Maxisport
Pierre Webo 2010-ben, még játékosként

„Az UEFA a két klubbal lefolytatott egyeztetés után úgy döntött, hogy a mérkőzésből hátralévő időt másnap, új játékvezetői stábbal játsszák le a felek” – írta kedd este az európai szövetség.

A televíziós visszajátszások alapján a negyedik bíró, Sebastian Coltescu Webo reklamálásakor románul azt mondta Ovidiu Hategan játékvezetőnek: „Az a fekete ott, menj és nézd meg, ki ő. Az a fekete ott, nem lehet így viselkedni.”

Ezután a Basaksehir cserejátékosa, a szenegáli válogatott Demba Ba az oldalvonalnál többször is megkérdezte Hategant, hogy „miért mondja, hogy fekete?”, majd a televíziós közvetítésben Presnel Kimpembe, a PSG francia védője volt látható. Kimpembe azt mondta: „Komolyan mondja? Akkor bemegyünk, ennyi volt, bemegyünk az öltözőbe.”

Korábban írtuk

„A rasszizmusnak és a diszkriminációnak semmilyen formában nincs helye a labdarúgásban” – olvasható az UEFA közleményében, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig a Twitter-oldalán úgy fogalmazott, reméli, hogy az európai szövetség megteszi a szükséges lépéseket.

„Feltétlenül ellenezzük a rasszizmust és a diszkriminációt a sportban, és az élet minden területén” – írta Erdogan.

A Basaksehir később az UEFA „No to Racism” („Mondj nemet a rasszizmusra”) logóját tette ki a Twitter-oldalára, a bejegyzést pedig a PSG is megosztotta.

„A PSG több mint 15 éve vezeti a diszkrimináció elleni küzdelmet, és a továbbiakban is azon dolgozik, hogy minden formáját eltörölje” – írta a francia klub a közleményében.

A párizsi együttes a félbeszakított meccs ellenére már biztosan bejut a BL nyolcaddöntőjébe, miután a H csoport másik keddi találkozóján a Manchester United 3-2-re kikapott az RB Leipzigtől. A francia csapatnak a Basaksehir elleni összecsapáson a csoportelsőség megszerzése lesz a tét, ezt egy győzelemmel érhetik el Neymarék.