Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A 27 éves játékos New York-i tartózkodása azért ért véget idő előtt, mert partnere, Kristina Mladenovic egyike volt annak a 11 francia játékosnak, akik kapcsolatba kerültek a koronavírussal megfertőzött Benoit Paire-rel. Vasárnap Babos soproni otthonából tett közzé szomorú nyilatkozatot, szerdán pedig már az olasz fővárosból jelentkezett be.

„Hiszem, hogy egyszer minden jóra fordul és próbálom azt is hinni, hogy egyébként minden okkal történik. Az elmúlt napok borzasztó eseményei után visszatért a mosoly az arcomra, hiszen végül úgy alakult, hogy el tudtam jönni Rómába” – írta közösségi oldalán.

„Róma az egyik kedvenc versenyen és városom. A történelem, az emberek, az ikonikus pályák vagy épp a pizza illata különlegessé teszik ezt a helyet. Ugyan idén a ”buborék„ miatt zárt kapus versenyként picit más lesz minden, de örülök, hogy itt lehetek és remélem, a mosolyom sokáig kitart majd” – tette hozzá.

A világranglistán 101. Babos a selejtezőben kezd a Foro Italicóban, és stábjának tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, hogy párosban indul-e, és ha igen, akkor kinek az oldalán.

Korábban írtuk

A salakpályás római verseny kvalifikációja szombaton rajtol.