A 31 éves magyar játékos néhány órával a Nicole Melichar-Martinezzel aratott sikere után a salvadori Marcelo Arevalóval az oldalán lépett pályára a vegyes páros első fordulójában az ötödik kiemelt Desirae Krawczyk, Neal Skupski amerikai, brit duó ellen.

Hirdetés

A mérkőzés gyors brékváltással kezdődött, majd egy darabig mindkét páros hozta a szerváját. Babosék aztán 4:3-nál ismét el tudták venni a rivális adogatójátékát, majd kiszerválták a szettet.

A folytatásban 2:2-ig kiegyenlített játék folyt a pályán, akkor azonban ismét a magyar, salvadori kettős brékelt, azt követően pedig nagyon stabil játékkal őrizte meg az előnyét. Adogatóként csupán két labdamenetet veszítettek Babosék és végül 67 perc alatt magabiztosan győztek.

Babos Tímea – aki női párosban a francia Kristina Mladenoviccsal 2018-ban és 2020-ban is megnyerte az Australian Opent – Nicole Melichar-Martinezzel közösen a harmadik kiemelt Hszie Szu Vej, Jelena Ostapenko tajvani, lett duóval csap majd össze a női páros harmadik körében. Vegyes párosban pedig lehet, hogy éppen amerikai partnere lesz majd az ellenfele, amennyiben Melichar-Martinez és a szintén amerikai Robert Galloway legyőzi a nyitókörben a szabadkártyás hazai Olívia Gadecki, John Peers párost.

„Nehezek voltak ma a körülmények, az első meccsen óriási szél volt, amivel meg kellett küzdeni, okosan és taktikusan kellett játszani, ráadásul pont az, amit előre megbeszéltünk, nem működhetett. Este pedig a hatos pályán játszottunk, ami mellett egy bár van, ahol igazi kocsmahangulat van. Boldog vagyok, mert mindkét meccsen jól játszottam” – mondta a magyar szövetségnek Babos Tímea. Hozzátette, örül annak, hogy a női páros meccsen két kiváló egyéni játékossal szemben is fel tudta venni a versenyt az alapvonalról, sőt, helyenként jobban is játszott náluk.


Eredmények:

vegyes páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos Tímea, Marcelo Arevalo (magyar, salvadori)-Desirae Krawczyk, Neal Skupski (amerikai, brit, 5.) 6:3, 6:4

korábban:

női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos, Nicole Melichar-Martinez (magyar, amerikai, 13.) – Jekatyerina Alekszandrova, Jüe Jüa (orosz, kínai) 6:3, 6:4

Korábban írtuk