A birkózók képzési-nevelési centrumának ötlete még 2015-ben fogalmazódott meg. A cél egy olyan tehetséggondozó központ létrehozása volt, amely az élsportoló fiataloknak képzési lehetőséget nyújt és életpályamodellt is felvázol számukra. A magyar kormány, a csepeli önkormányzat és a hazai birkózó szövetség együttműködésének köszönhetően 2018 tavaszán elkezdődhettek a bázis építési munkálatai, ugyanazon év decemberében pedig már bokrétaünnepséget tartottak, vagyis az épület szerkezetkész állapotba került. A több mint 2 milliárd forintból megvalósuló projekt idén tavasszal fejeződött be, ám a koronajárvány miatt az épület felavatására csak nemrégiben került sor.

Hirdetés

– Régóta vágyott már a magyar birkózótársadalom egy ilyen létesítményre, és azt gondolom, az eredményeink alapján meg is érdemeltük. Bár az épület akadémiának ad majd otthont, szerintem a felnőtt válogatott is sokszor megfordul majd itt. A látvány magáért beszél, egész biztos, hogy most már nem csak a teljesítményünkkel, hanem ezzel a komplexummal is az európai élbolyba tartozunk. Sajnálom, hogy a pályafutásom végére épült meg, de örömmel fogom figyelni, ahogy az utódok használják majd – nyilatkozta a demokrata.hu-nak Lőrincz Tamás olimpiai ezüstérmes, világbajnok és háromszoros Európa-bajnok magyar birkózó.

A mintegy 4000 négyzetméteres létesítmény földszintjén egy háromszőnyeges edzőterem, az első emeleten pedig hat szőnyeg elhelyezésére alkalmas edző-, illetve küzdőtér található, amely 500 fős lelátóval rendelkezik. A csarnok adottságainak köszönhetően ugyanakkor jóval több embert is képes befogadni, igény esetén akár 1000 fős rendezvény lebonyolítására is alkalmas. A tervek szerint a jövőben nemcsak birkózó versenyeket szerveznek itt, hanem egyéb sporteseményeket, kulturális, illetve szabadidős programokat is, így az épület bekapcsolódhatna Csepel, sőt, egész Budapest társadalmi életébe.

Németh Szilárd emlékeztetett, a régi csepeli birkózó csarnokban már irdatlan állapotok uralkodtak, elrohadt minden, fürödni, ablakot nyitni sem lehetett, ezért is volt szükség egy új létesítményre. A Magyar Birkózó Szövetség elnöke hozzátette, a KIMBA a jövőben ugyanúgy hozzátartozik majd XXI. kerület híres szimbólumaihoz, mint ahogy a HÉV, Weiss Manfréd gyára vagy a Kis-Duna-part. A sportvezető egyúttal bejelentette, a jövőben további sportfejlesztések várhatók a kerületben: hamarosan a Csepel S.C. létesítményei is megújulnak.

Korábban írtuk

A KIMBA egyébként mindenben megfelel a XXI. századi elvárásoknak: működése kifejezetten alacsony energiafelhasználású, a tetőn napelem-rendszert helyeztek el, a hűtést és a fűtést pedig két nagyteljesítményű hőszivattyúval oldották meg.

– Az épületben kialakítottak egy keresztény kápolnát is, így a fiatal sportolók nemcsak testileg, hanem lelkileg is töltekezhetnek – mondja Süle László. A KIMBA kurátora hozzáteszi, a csarnok elkészültét követően két, egymással szorosan együttműködő sportkollégiumot terveznek felépíteni a helyszínen, az egyiket az akadémia birkózói számára, a másikat a Budapesten tanuló és sportoló honvéd kadétoknak.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, az intézmény szakmai tanácsadója úgy fogalmazott, álmaiban nem gondolta volna, hogy a magyar birkózás egyszer ilyen gyöngyszemmel gazdagodik, és hisz benne, hogy a Kozma-akadémia olyan nemzetközi hírnévre tesz majd szert, akárcsak az általa alapított Mr. Tus sportiskola.

– Világ- és olimpiai bajnokokat fogunk itt nevelni – szögezte le a 72-es müncheni játékok aranyérmese.

Értékes aláírások, névre szóló székek

Az akadémiát bemutató sajtórendezvény egy különleges eseménnyel vette kezdetét, a második emeleten található arcképcsarnok élő legendái, Varga János, Dr. Hegedüs Csaba, Növényi Norbert, Sike András, Repka Attila, Farkas Péter és Majoros István kézjegyükkel látták el saját portréjukat. A lelátón a sportág minden olimpiai bajnoka kapott egy névre szóló széket, a sor végén pedig fenntartanak egy helyet az ötkarikás játékok következő karfiolfülű magyar aranyérmesének.