Bienerth Gusztáv pályázik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjára. A sportdiplomata, menedzser a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a Ferencváros jelöltje lesz a januári közgyűlésen, amelyre Gyárfás Tamás lemondása miatt kerül sor.

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, turizmusért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: sportolókkal, klubvezetőkkel, szakemberekkel, sportdiplomatákkal, támogatókkal, politikusokkal egyeztetett arról, hogy indul a posztért.

„Akik követték a ténykedésemet a magyar sport háza táján, azokat talán nem éri meglepetésként, hogy most, hogy az elnök lemondott, jelentkezem, ha nem is a posztért, de a feladatért, amelyet az úszószövetség vezetése jelent. Ez a rendkívül izgalmas feladat szorosan összefügg az eddigi tevékenységemmel, a magyar turizmus és a 2024-es olimpiai pályázat ügyével” – nyilatkozott Bienerth Gusztáv.

Gyárfás Tamás november 30-án az MTI-t keresztül jelentette be lemondását. Ennek előzménye, hogy Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel őt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának az igénye állt, amely „hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására”.

MTI