Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

„Kőkemény küzdelemben sikerült helytállni” – fogalmazott az M1 aktuális csatornán az elnök, aki arra utalt, hogy a magyar válogatott az olimpiai számok éremtáblázatán és a pontversenyben is az élen végzett a vb-n, összességében pedig öt arany-, négy ezüst- és három bronzérmet nyert.

Schmidt hozzátette, már az eseményt megelőzően is hangsúlyozták, hogy ez a világbajnokság elsősorban a kvótaszerzésről szól a magyarok számára.

„Ez a tizenkettő már most azt jelenti, hogy nyugodt felkészüléssel lehet nekivágni az olimpiának, de jövő tavasszal lesz további két lehetőség, ott még három-négy kvótát biztosan meg tudunk szerezni” – vélekedett.

Hozzáfűzte, José Perurena López, a nemzetközi szövetség elnöke a legmagasabb szintű elismerését fejezte ki a rendezésért, és azt mondta, Szegeden olyan magasra tették a mércét, hogy nem tudja, ez túlszárnyalható-e egyáltalán.

„Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett nagyon sok országból csapatvezetőktől, edzőktől, versenyzőktől, illetve a közösségi médiában rengeteg szurkolótól. Nagyon örülünk, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés” – nyilatkozta a 101 nemzet 1098 sportolójának részvételével lebonyolított vb-ről.

Schmidt közölte, hétfőn kezdődött a Maty-éren a pálya átrendezése, hiszen csütörtökön és pénteken masters világbajnokságnak ad otthont a csongrádi megyeszékely.

A magyar csapat tagjai a jövő héten Japánba utaznak edzőtáborozni, ami az elnök szerint nagyon fontos lesz a körülmények – az akklimatizáció, a hőmérséklet, a páratartalom – megismerése miatt, két hét múlva pedig tesztversenyen vesznek részt az olimpiai pályán.