Fotó: Fradi.hu
Hirdetés

Az együttes honlapján pénteken Görög Zsolt, a szakosztály vezetője kiemelte: Tomori megszerzésével nagyot léptek előre, a játékos múlt hét végén kulcsszerepet játszott a norvég Vipers Kristiansand Bajnokok Ligája-győzelmében.

„Az idény során szinte végig ugyanezen a színvonalon teljesített, és bízom benne, hogy a Fradival is odaér Európa legjobb négy csapata közé. Hiszem, hogy rengeteget jelenthet a csapatunknak a céljaink eléréséhez, vele elöl és hátul is jelentősen nőtt a variációs lehetőségek száma” – nyilatkozta.

Tomori elmondta: a BL-döntőt követően egy-két nap alatt sikerült egyezségre jutniuk. Hozzátette: régóta tervezte már, hogy visszatér a klubhoz, így egy percig nem gondolkodott az ajánlaton.

„Titokban bíztam benne, hogy lehetek még Fradi-játékos, és sikereket érhetek el a Fradival, mert speciális, nagyon jó érzés volt mindig is ebben a közegben játszani” – hangsúlyozta. Tomori Zsuzsanna kiemelte: nagyon szeretne a Fradival is négyes döntőbe jutni a BL-ben.

Korábban írtuk

A 34 éves Tomori 2010 és 2015 között szerepelt már a Népligetben, az FTC-vel magyar bajnok és kétszeres KEK-győztes, a csapat tagjaként kétszáz meccsen 1067 gólt lőtt. Ferencvárosi időszakát követően Győrben töltött négy évet, majd kettőt Siófokon, míg a legutóbbi idényt a norvég Vipers Kristiansand játékosaként teljesítette. Tomori nyolcszoros magyar bajnok, hatszoros Magyar Kupa-első, négyszeres Bajnokok Ligája-, kétszeres KEK- és EHF Kupa-győztes.