A harmadik helyen végzett a magyar válogatott a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupaversenyen.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású csapat a belgák elleni fölényes győzelemmel kezdett, majd a negyeddöntőben is magabiztos teljesítményt nyújtott az utóbbi időben egyre több jó eredményt produkáló irániak ellen.

A folytatásban azonban már sokkal nehezebb feladat várt a magyarokra az olaszokkal szemben, de sokáig úgy tűnt, ezt az akadályt is sikerrel veszik. Két pár után ugyan még az olaszok vezettek, a harmadik asszóban azonban Gémesi fordított, innentől pedig az utolsó párharc végéig a magyaroknál volt az előny. A második körben nyert Szatmári és újra Gémesi, majd döntetlent vívott Szilágyi, így hat párharc után 30-24 volt az állás. Az utolsó szakasz viszont nem sikerült: előbb Gémesi kapott ki, majd Szatmári hozott össze egy döntetlent, végül Szilágyi maradt alul 8-3-ra Luca Curatolival szemben, aki így 37-40-ről fordítani tudott.

A bronzéremért az oroszokkal kellett vívni. Itt is az ellenfélé lett az első két párharc, majd ezúttal a kisebb kézsérüléssel bajlódó, és a nap során először vívó Decsi aratott nagy különbségű győzelmet, amivel átvette a vezetést. Aztán Szatmári kikapott, a Decsi helyére beállt Gémesi pedig fordított. Szilágyi tartotta az egytusos előnyt, a következő párban Gémesi növelte a különbséget, így a végén – 35-30 után – két döntetlen is elég volt a győzelemhez. A magyarok sorozatban az ötödik versenyüket fejezték be dobogós helyezéssel.

„Azt hiszem, összességében elégedetten távozhatunk Győrből. Igaz, az egyéni verseny sikerülhetett volna kicsit jobban, és csapatban szintén közel jártunk a döntőhöz, de ez a bronzérem pozitívba billentette át a mérleget…” – értékelt a szövetség honlapján Decsi András, a kardozók vezetőedzője, utalva arra, hogy szombaton legjobb magyarként az idei világbajnok Szatmári ötödik lett.

A szakvezető az olaszok elleni mérkőzést „érdekesnek” nevezte, szerinte „a zsűrik bizonytalanságát az olaszok kihasználták, vérszemet kaptak, és fordítottak”.

„Ezért, persze, nem rájuk neheztelünk, tudtuk, hogy ők ilyenek, de azt sajnálom, hogy a bírók nem voltak a helyzet magaslatán. Annak viszont nagyon örülök, hogy utána összeszedtük magunkat, és legyőztük az oroszokat” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy „az erős mezőnyben a dobogós helyezés mindenképpen értékesnek számít, még ha most nem is ugrálunk örömünkben”.

A döntőt az olaszok a dél-koreaiakkal vívták, csakúgy, mint tavaly, de ezúttal az ázsiaiak nyertek, így kettős sikert arattak, mivel egyéniben, szombaton Oh Szang Uk győzött.

A viadalon 25 csapat indult.   

Eredmények, Zarándi Csaba Emlékverseny:

a 16 között:

Magyarország-Belgium 45-19

negyeddöntő:

Koreai Köztársaság-Franciaország 45-43

Oroszország-Egyesült Államok 45-40

Magyarország-Irán 45-34

Olaszország-Németország 45-34

elődöntő:

Koreai Köztársaság-Oroszország 45-29

Olaszország-Magyarország 45-43

a 3. helyért:

Magyarország-Oroszország 45-40

később:

döntő:

Koreai Köztársaság-Olaszország 45-35

A végeredmény: 1. Korai Köztársaság (Gu Bon Gil, Kim Jung Hvan, Oh Szang Uk, Kim Jun Ho), 2. Olaszország (Luigi Samele, Luca Curatoli, Enrico Berre, Aldo Montano), 3. Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás)

MTI