Fotó: wttc2019.hu
Hirdetés

„Magyarország megannyi ikonikus és emlékezetes asztalitenisz pillanatot adott nekünk a sporttörténelem során – fogalmazott az esemény helyszínen tartott pénteki, nemzetközi sajtótájékoztatóján a német sportvezető, emlékeztetve, hogy az első vb-n, 1926-ban a férfi és a női győztes is magyar volt. Személyes emlékeit megosztva elárulta: amikor az 1970-es években ő játszani kezdett, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor volt a példaképe.

”Nagyon örülünk, hogy a legutóbb 1950-ben vb-házigazda Magyarország ismét nagyszabású eseményt rendez, gratulálok az egész rendezői csapatnak azért, amit itt létrehoztak„ – mondta Thomas Weikert.

Az ITTF elnöke megemlékezett a hétfőn 21 éves korában elhunyt katari Abd el-Rahman el-Nadzsarról is, aki résztvevője lett volna a vb-nek, de autóbalesetben életét vesztette. A sportvezető együttérzéséről biztosította a gyászoló családot és a katari szövetséget.

Nátrán Roland, a magyar szövetség (MOATSZ) elnöke elárulta, hogy az elmúlt napokban sokan kérdezték őket, mennyire fáradtak, de mint mondta: ilyesmiről nincs szó.

”Világbajnokságot rendezni jó„ – jelentette ki. – ”Számunkra már az elmúlt napokban megkezdődött a vb, s alig vártuk, hogy a szereplők is megérkezzenek. Köszönjük legfontosabb partnereinknek, a magyar kormánynak, államtitkár asszonynak, Thomas Weikertnek és az ITTF-nek, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak, Kulcsár Krisztián elnöknek és Kamuti Jenőnek, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének az együttműködést.„

Nátrán Roland reményét fejezte ki, hogy a vb teltházas lesz, s ahogy fogalmazott, rendezőként az a céljuk, hogy az összes néző VIP-nek, azaz különlegesnek érezze magát.

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, a vb védnöke kiemelte: Budapest ismét készen áll arra, hogy bizonyítson egy népszerű sportágban.

”Az elmúlt években természetesen a sport területe és a sportág is sokat változott, de mondhatjuk, hogy az asztalitenisz népszerűsége töretlen. Ezt nagyon jól mutatja, mekkora igény mutatkozott a bérletekre és napijegyekre, hiszen előbbiek 90 százaléka már az első héten elfogyott. A televíziós közvetítéssel több százmillió nézőhöz fogunk eljutni, remek alkalom ez arra, hogy megmutassuk magunkat a világnak„ – mondta Szabó Tünde.

Emlékeztetett: a magyar kormány 2010 óta kiemelt stratégiai ágazatként tekint a sportra, s az volt a céljuk, hogy 2020-ra ne legyen olyan sportág, amelyben Magyarország ne tudná megrendezni a csúcseseményt.

”Örülünk, hogy asztaliteniszben ez sikerült, minden feltétel adott ahhoz, hogy a nemzetközi mezőny szívesen jöjjön hozzánk. Idén még öttusa-, vívó- és kajak-kenu világbajnokságot is rendez Magyarország„ – emlékeztette a média képviselőit az államtitkár.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke úgy fogalmazott: tiszta lelkiismerettel várják a rajtot, mert ”megértettük a feladatot„.

”Pontosan tudjuk, hogy egy nemzetközi szövetség életében a világbajnokság a legfontosabb esemény és hogy egy olimpia előtti évben milyen óriási az érdeklődés a viadal iránt itthon és külföldön is. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindenki, aki a szervezés részese volt, nagyon alapos munkát végzett. A vasárnap kezdődő vizsga úgy kezdődik, hogy a hallgató felkészülten jelent meg„ – jelentette ki.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság először vett részt az asztalitenisz-vb megszervezésében, Kamuti Jenő elnök azt mondta: az asztalitenisz az egyik legsportszerűbb sportág, s nagyon örülnek, hogy az ő szervezetük is jelen lesz a tornán egy standdal.

A beszédek után Pongi, a kabalafigura bemutatta a világbajnokság érmeit, amelyek a viadal logóját formázzák, piros és zöld színben pompáznak. Először a magyar válogatott jelenlévő tagjai tekinthették meg a medálokat.

A sajtótájékoztatón két éljátékos is ott volt, a női egyes második kiemeltje, a háromszoros világbajnok kínai Csen Meng azt mondta, januárban, a World Tour-versenyen nagyon szerencsés volt Budapesten – ő nyert -, s reméli, hogy most is hasonlóan szerencsés lesz. A férfiaknál hatodikként rangsorolt dél-koreai Li Szang Szu úgy fogalmazott, sok nagyon jó játékos van a világon, és szerinte a kínaiak sem verhetetlenek, ő mindenesetre mindent megtesz majd azért, hogy sikeres legyen és nyerni tudjon.

A két magyar kapitány, a nőket irányító Bátorfi Zoltán és a férfiak vezetője, Aranyosi Péter is úgy fogalmazott, jól sikerült a felkészülésük, s mindketten reményüket fejezték ki, hogy játékosaik ki tudják majd hozni magukból a maximumot.

A selejtezők sorsolását pénteken 16 órától tartják, szombaton következik a megnyitó és az első 16 kiemelt ”elhelyezése„ a főtáblára, majd vasárnap 10 órától rajtolnak a versenyek.

A magyar színeket hét női és hat férfi asztaliteniszező képviseli majd a világbajnokságon, ahol öt számban, férfi és női egyesben, valamint férfi, női és vegyes párosban hirdetnek győztest.