Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: Marco Iacobucci Epp
Hirdetés

Antonio Magalhaes, a portugál szövetség kommunikációs igazgatója az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a csapat június 11-én érkezik a magyar fővárosba. A 12 országban sorra kerülő torna másnap kezdődik és július 12-ig tart.

A címvédő portugálok az F csoportban június 16-án egy pótselejtezőből érkező ellenféllel – Magyarországgal, Bulgáriával, Izlanddal, Georgiával, Észak-Macedóniával, Koszovóval, vagy Fehéroroszországgal -, 24-én pedig a világbajnok franciákkal mérkőznek Budapesten. A két meccs között, 20-án Münchenben a német válogatottal találkoznak.

A kontinensviadalon részt vevő csapatok többségének saját országában lesz a bázisa, a franciáké például Clairefontaine-ben.