Eldőlt, hogy 2016-ban és 2017-ben Budapest lehet a házigazdája a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjének.

„Jövőre még valószínűleg a Margitszigeten rendezik a háromnapos döntőt, a 2017-es finálé viszont a Dagálynál épülő új komplexum avatóeseménye lesz a tervek szerint” – idézte a magyar szövetség (MVLSZ) hétfői hírleve Gyárfás Tamást, az Európai Úszó Szövetség (LEN) gazdasági vezetőjét, aki a múlt hétvégén részt vett a szervezet döntéshozó testületének glasgow-i ülésén. Gyárfás Tamás kiemelte, hogy Kemény Dénessel, a vízilabda szövetség elnökével „még néhány részletet egyeztetni kell, de ezek jórészt formai kérdések, a lényeg, hogy egy újabb nagyszerű sportdiplomáciai sikert arattunk”.

A BL 2016-2017-es döntőjének rendezési jogát Isztambullal szemben nyerte el a magyar főváros. A LEN új rendszerében párosával lehet otthont adni a Final Six-nek: 2014-ben és 2015-ben Barcelona lesz a házigazda.

Szintén a hétvégi, skóciai ülésen véglegesítették, hogy 2016-ban július 6. és 10. között rendezik meg Hódmezővásárhelyen a junior úszó Európa-bajnokságot.

MTI