Hirdetés
Fotó: MOB/Szalmás Péter

Olivér, az albínó vadászgörény március 31-én ünnepli egyéves születésnapját. Egyik kedvenc időtöltése az alvás, amit a nap nagy részében „űz”, amikor ébren van, az aktivitás jellemzi – egyenesek hiperaktívnak jellemezték – és kedvét leli a csőjáratában futkározással. Kíváncsi kisállat, a hajlékony testének köszönhetően eldugott kis zugokba is befér. Olivér lett a téli Magyar Olimpiai Csapat kabalaállatkája, a Team Hungary képviseletében Burján Csaba és a MOB fogadta örökbe, a nevelőszülő címet egy évig használhatják. Az örökbefogadás alkalmával a kis Olivér szemet vetett a téli olimpia plüss kabalaállatára, Tinára. Nem véletlen a rokonszenv, hiszen a jövő évi Téli Olimpiai Játékok hivatalos kabalaállata egy hermelinpár, a fehér, Tina (utalva az egyik rendező városra Cortinára) kísértetiesen hasonlít az albínó vadászgörényre, Olivérre. A másik házigazda, Milánó után elnevezett Miló, barnás árnyalatú. A hermelin és a vadászgörény egyébként rokonságban állnak egymással. A fehér színük pedig utalhat a télre, a hóra, már csak azért is, mert télen ölthetik magukra fehér bundájukat. Egyes példányok teljesen kifehéredhetnek, míg másokon megmarad a barnás árnyalatú szőr.

Úgy láttuk, gyorsan barátságot kötött az örökbefogadott kis élőlénnyel.

– Igen, annak ellenére, hogy túl sok információval nem rendelkeztem a vadászgörényekről, kicsit agresszívabbnak képzeltem, de Olivér nagyon szelíd, érdeklődő. Megsimogattam, majd a kezemben is tartottam.

Érdekes választás, hogy pont egy albínó vadászgörény lett a magyar téli olimpiai csapat kabalaállata, a havas sporthoz viszonylag kevés köze lehet, bár nagyon hasonlít a jövő évi ötkarikás játékok hivatalos kabalaállat párosához.

– Azért mégis csak nagy mázli, hogy nem egy jegesmedvét választottunk! Nehezebb lett volna megsimogatni. A 2026-os téli játékok kabalaállata a hermelin, – Tina a fehér és Miló a barna, utalva a rendezővárosok neveire – bár nincs tudomásom arról, mennyire lenne téli állat. Olivért elnézve annyi bundája van, amivel biztos ellenne a hidegben, és albínó lévén elrejtőzhetne a hóban is. Összességében aranyos, biztos megnyer magának pár embert.

Fotó: MOB/Szalmás Péter

Ha már az „aranyos” szót kimondta, tagja volt a sporttörténelmi aranyérmet nyert rövidpályás gyorskorcsolya váltónak a 2018-as Phjongcshang-i téli olimpián. A Liu testvérek távozása után sokáig úgy tűnt, a magyar short track világsikerektől elbúcsúzhatunk, majd jött idén januárban Jászapáti Petra történelmi Európa-bajnoki győzelme, a női váltó sikeres szereplése. Mit gondol a mostani magyar válogatottról, betölthetik azt az űrt, ami maradt az elmúlt években?

– Tény, hogy a nagy sztárok távozásával nagy űr maradt. Jászapáti Petrának már az Európa-bajnoki győzelme előtt is voltak kiemelkedő eredményei. Tavaly az egész szezont kihagyta betegség miatt, időbe telik, amíg visszarázódik. Nagyon remélem, a kontinenstornán elért siker nagy löketet ad neki. Az előző, pekingi olimpián 500 méteren mindössze pár ezredre maradt le a döntőről. Petrában benne van az éremesély, az már a sportágunkban a szokásos szerencsén múlik, hogy az olimpián kijön-e. Azt gondolom, nemcsak a mostani, hanem a múltbeli teljesítménye alapján is bizakodóak lehetünk, és a női váltó is szépen teljesít. A magyar csapattól látok esélyt a pontszerzésre a jövő évi olimpián, és szerintem az érem is elérhető álom.

Korábban írtuk

Jászapáti Petra lett a magyar rövidpályás gyorskorcsolya első számú esélyese. Segíthet neki, hogy nem egyedül harcol, hanem úgy tűnik, egy erős női csapat áll mellette?

– Az egyéni és a váltó teljesen más műfaj, egyéniben nyilván mindig csak és kizárólag magadra számíthatsz. Csapatban hatalmas segítséget jelent, ha esetleg nem a legjobb napodat fogtad ki, a társak melletted vannak és kisegíthetnek az adott helyzetben. Azt látom a lányoknál, hogy többet cserélték a szerepeket, ki a kezdő és a befejező a váltóban, ezt szerencsésnek tartom, mert fejben építhetsz arra, hogy lehet, nem te vagy az, akinek a végén mindent el kell dönteni, nincs az a hatalmas nyomás, lehet támaszkodni a többiekre.

Egyre több élsportoló hangsúlyozza a mentális felkészülés fontosságát, Jászapáti Petra a Demokratának adott interjújában elmondta, ebben is látja az előrelépést és a siker nagy részét. Ha visszagondol a pályafutására, mekkora százalékát tehette ki az eredményeknek a mentális rész?

– Az biztos, hogy nagyon hangsúlyos. Ha visszaemlékszem, a versenyeken, az első jégre lépés előtt mindig nagyon izgultam. Kellett az az első futam, hogy utána már magabiztos legyek és elhiggyem, még mindig tudok korizni. Nagyon fontos, hogy az embernek ott legyen a fejében, és elhidd, a nagy világsztárok mellett is labdába rúghatsz.

Hogyan emlékszik vissza az olimpia előtti egy évre? Elhitték, hogy lehet esélyük nyerni és történelmi tettet véghez vinni?

– Érdekes, mert pont egy évvel az olimpia előtt nagyon jól ment a szekér. A jó előjelek ellenére mégis nagyon keservesen harcoltuk ki az olimpiai kvalifikációt, éppen hogy sikerült. Egyébként a szezon közben nem az olimpiára telkintettünk előre, akkor világbajnokságot akartunk nyerni. Bombaformában voltunk, mégis alig jutottunk ki a játékokra. Az ember soha nem bízhatja el magát. Az olimpián szerencsére kijött a legjobb forma.

Ha egy albínó vadászgörény akkor nem is hozott szerencsét, volt esetleg bármi kabalájuk?

– Ha jól emlékszem, a Phjongcshang-i olimpiáról egy fehér tigrist hoztam haza, anyukám őrzi otthon. A magyar csapatnak külön nem volt kabalája, sem rutinja, vagyis nem pördültünk körbe háromszor balra mielőtt kimentünk a jégre. A váltónak egy közös zenei listája volt, az összeállításért Ádó felelt (Liu Shaoang), szinte mindig az Imagine Dragons: Warriors száma szólt. Ha volt kabalánk, akkor ez a dal.

Mikor volt utoljára korcsolya a lábán és milyen csúcs-sebességre képes most?

– Szerintem akkor, amikor befejeztem a pályafutásom, konkrétan az utolsó edzésen lehetett short track korcsolya a lábamon. Azóta sem húztam fel és nem hiszem, hogy a jövőben megtenném. Beszéltük is Knoch Viktorral (a 2018-as olimpiai bajnok váltó másik tagja – a szerk.), ha újra korit vennénk, a legkevésbé sem élveznénk, hogy a régi 45 km/h sebesség helyett nagyjából maximum 25 km/h-val haladnánk. Hokikori viszont volt a lábamon, nem is olyan régen, pont itt a Műjégpályán egy rendezvényen csúsztam pár kört.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Burján Csaba olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó a korcsolyázás világnapja alkalmából tartott rendezvényen a Városligeti Műjégpályán

– Úgy tudom, gyerekként pont a jégkoronggal ismerkedett meg először, és utána váltott a gyorskorcsolyára. Esetleg visszatér az első sportágához?

– Fantasztikus csapatsport a jégkorong, próbálkoztam párszor. Szívesen lejárok egy-két ismerőssel edzésre, de amikor pár régi hokis vagy junior válogatott beállt mellénk, akik annyira kenik-vágják a sportágat, amennyire én soha nem fogom, nem mindig nagy élmény. Ott maradni ziccerben a kapussal szemben és tudni, hogy esélyem sincs belőni. Sőt, örültem, ha eltaláltam a kaput. Elmentek az évek, hagyjuk is a hokit, de hobbiszinten, pár baráttal, kedvtelésből talán csúszom néha.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Balla Eszter állatgondozó, kezében Olivér, egy albínó vadászgörény, a magyar versenyzők kabalaállata és Burján Csaba olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó

Térjünk vissza Olivérre, az albínó vadászgörényre. Ha már téli olimpia, láthattuk, ahogy a saját (verseny)pályáján haladt a csőrendszerben, elsőre ránézésre inkább a bobosokkal lehetne bármi kapcsolatba hozni, de mit gondol, a short trackesek közé is beférne?

– Én is figyeltem, milyen pályát megy, azért láthattuk, milyen hajlékony kis állat. Meglátásom szerint a csőben a kanyarokat is jól vette, szóval a gyorskorcsolyás pozíciókat is simán fel tudná venni. Azt mondom, még lehet belőle valami, egy rejtett tehetség.

A XXV. Téli Olimpiai Játékokat Olaszország két városa, Miláno és Cortina rendezi: 90 ország 2900 sportolója részvételével, 116 versenyszámban osztanak jövőre érmet. A 8 sportágnak 13 helyszín ad otthont. A Magyar Csapat létszáma 15-20 fős lehet, de jelenleg is zajlik a magyar női jégkorong válogatott selejtezője. Ha kijutnak, plusz 23 fővel nőhet a létszám, ami a legnagyobb téli olimpiai csapatunk lehet. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ezért úgy fogalmazott: „történelmi lehetőség előtt állunk”. A MOB vezetője azt is elmondta, Cortina hetven éve már rendezett olimpiát, ahol a Nagy Mariann, Nagy László műkorcsolyapáros bronzérmes lett. Gyulay Zsolt emlékeztetett arra is, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság márciusban új elnököt választ, az „olimpiai család nagy megújulás előtt áll”. Az új vezető személye hatással lehet a téli olimpia programjára is, egyes jelöltek koncepciója szerint pár sportág a nyári játékokról átkerülhetne a téli programjára. A MOB elnöke úgy véli, az esetleges programváltozás a magyaroknak is jót tenne, és nagyot lendíthetne a téli olimpiai csapatainkon.