Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár több fő elvet is felsorolt, amire az építésnél figyeltek: ezek egyike volt, hogy teljesen magyar legyen az aréna.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy a tervezéstől a kivitelezésig mindent hazai cégekre tudtunk bízni” – fogalmazott az államtitkár, aki szerint a múlt figyelembevételével szerették volna a világ legjobb stadionját felépíteni, ami a labdarúgó-események mellett konferenciáknak, koncerteknek is otthon ad majd, ráadásul mindezt úgy, hogy „átlagos áron” építették.

A gálavacsorán beszédet mondott Martin Kallen, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) eseményszervező részlegének ügyvezetője is. Kiemelte, a Puskás Aréna nagyszerű létesítmény, rekordgyorsaságú felépítéséhez pedig gratulált az államtitkárnak.

„Még 105 nap van a kontinensbajnokság kezdetéig, amely egész Európát megmozgatja majd” – utalt arra, hogy idén 12 város, közte Budapest adhat majd otthont a labdarúgó Eb-nek. Hozzátette, a torna döntőjét reményeik szerint közel 300 millióan nézik majd a televízióban világszerte.

A kedd esti eseményen több jelenlegi és egykori klasszis sportoló is részt vett, így többek között Király Gábort, Kamuti Jenőt, Gera Zoltánt, Gyurta Dánielt és Babos Tímeát is megtapsolták a jelenlévők.