Hirdetés

A 37 éves szombathelyi pilóta a pole pozícióból kezdett vasárnap kora délután, és csak azért nem aratott rajt-cél győzelmet, mert az első másfél körben a jól meginduló, hatszoros Eb-győztes Jochen Hahn maga mögött tudta tartani. Kiss a startot nem kapta el jól, Hahn emiatt már a célegyenesben megelőzte őt, de a Révész Racing versenyzője nagyon közel maradt német riválisához és másfél kör elteltével le is hagyta. A magyar Eb-címvédő ezután magabiztosan száguldott az élen, körről körre távolodott a mezőnytől, végül több mint 8.5 másodperces előnnyel diadalmaskodott Hahn előtt, míg a 11. kör végén harmadikként célba érő brit Jamie Anderson hátránya már 10.8 másodperc volt.

Az összetettben Kiss előnye ezzel a sikerrel 85 pontra nőtt Hahnnal szemben, a hátralévő versenyeken pedig legfeljebb 70 szerezhető.

Kiss 2014 és 2015, valamint tavaly után negyedszer lett Eb-győztes a kamionosok között, ezzel a szakági örökranglistán már csak Hahn előzi meg.

Korábban írtuk

„Megcsináltuk! A csapat csodálatos munkát végzett egész évben, és igazából ezzel jelentősen megkönnyítette a dolgomat, hiszen minden pályán gyorsak tudtunk lenni” – nyilatkozott az Európa-bajnokság weboldalán sugárzott élő közvetítésben Kiss közvetlenül a leintést követően. „Sajnálom, hogy hibáztam a rajtnál, de aztán közel tudtam maradni és vissza tudtam jönni az első helyre. Nagyszerű érzés itt lenni és mindezt átélni, nagyon boldog vagyok! Köszönöm Révész Bálintnak és az egész családjának a folyamatos támogatást” – tette hozzá a friss négyszeres Európa-bajnok.

A késő délután rendezett utolsó Le Mans-i versenyen Kiss a fordított rajtrács szabályának értelmében a nyolcadik pozícióból rajtolt, és negyedikként ért célba.

Az összetettben hét forduló után a magyar pilóta 359 ponttal áll az élen, Hahn a második 270-el, a szintén német Sascha Lenz pedig a harmadik 258-cal.

Kiss Norbert az idén eddig megrendezett 14 időmérő edzésből 13-on pole pozíciót szerzett, a 27 futamból pedig 14-en győzött, ezek közül 12 sikert a több Eb-pontot érő első és harmadik viadalokon aratott.

A kamion Eb idei szezonja a jövő hétvégén zárul Spanyolországban.