„A név önmagában nem elég a győzelemhez, ahhoz több kell” – nyilatkozta a 73 éves olasz szakember a Sport Bild című lapnak, és hozzátette, jónak tartja, hogy a 21 esztendős versenyző egy „második vonalba” tartozó csapat, a Haas színeiben mutatkozik be, ahol nem kell „nyomás alatt” teljesítenie.

Hirdetés

„Fontos, hogy ott fejlődjön, tapasztalatot szerezzen és előre lépjen” – mondta Montezemolo.

Mick Schumacher a március 28-i Bahreini Nagydíjon mutatkozik be a Forma-1-ben. Édesapja a 2006-os első visszavonulását követően 2010-ben éppen a szahíri aszfaltcsíkon tért vissza az F1-be, ahol aztán 2012-ig még versenyzett a Mercedes színeiben.

„Csak remélni tudom, hogy Michael otthonról részt tud venni a fia sikereiben, és nagy elégedettséggel tölti el, amit Mick eddig elért” – nyilatkozta Montezemolo, aki abban az időszakban volt elnöke a Ferrarinak, amikor Michael Schumacher zsinórban öt vb-címet nyert a maranellói istállóval. „Ő volt a szuperhős, a Ferrari történetének messze a legjobb versenyzője” – emlékezett vissza a korábbi elnök a most 52 éves Schumacherre, aki 2013 decemberében síbalesetben koponyasérülést szenvedett, és azóta sem szerepelt a nyilvánosság előtt. Otthonában ápolják, állapotáról a családja nem ad információt.

Korábban írtuk