Csikós Zsóka parádés győzelmet aratott az Eb-n
Csikós Zsóka parádés verseny után megnyerte vasárnap a kajak egyesek 500 méteres versenyét a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon.A szolnokiak 24 éves versenyzője – aki az U23-as korosztályban vb-t is nyert ebben a számban – idén robbant be a hazai felnőtt élmezőnybe úgy, hogy a szezon elején még a maratoni versenyekre és a Világjátékokra készült, de aztán a válogató megnyerése után a gyorsasági szakágra váltott. Szombaton remek győzelmet aratott 1000 méteren, s bár a májusi világkupákon nem termett számára babér, az előfutam alapján az olimpiai számban, 500 méteren is reálisnak tűnt, hogy megcélozza a dobogót.
A döntőben óvatosan kezdett, tisztes távolból követte az erősen rajtoló Anna Pulawskát, féltávnál azonban már a harmadik helyen lapátolt lengyel riválisa és a szerb Milica Novakovic mögött. A második 250 méteren Csikós erőteljes húzásokkal jött fel ellenfeleire, előbb Novakovicot, majd a fáradni látszó Pulawskát is megelőzte és az utolsó ötven méteren már ő vezetett. A lendülete kitartott a célig, így parádés győzelmet aratva a második aranyérmét szerezte Csehországban.
Csikós Zsóka a könnyeivel küszködött a dobogón.
„Rengeteg érzés kavarog bennem. Nagyon örülök, hogy nyerni tudtam. Nagyon szerettem volna és nagy dolog, hogy sikerült, az időm is jó volt” – mondta az eredményhirdetés után a győztes. „Amikor ezer méteren kihajtom magam, nem igazán tudok aludni, most is így volt, hat óra alvás után jöttem ki a pályára. Ezzel együtt mindenkinek azt mondtam, hogy ma harapni fogok és szerintem ez sikerült is. Próbáltam ismét csak magamra fókuszálni, tudtam, hogy a lengyel és szerb lány nagyon be fog kezdeni, mert ők kétszázasok. Érzem, hogy most jobban fókuszálok, mint az előző években és ezt tudom kamatoztatni a pályán is. Az elmúlt években megtanultam kizárni a külső körülményeket.”
Csikós később 5000 méteren is vízre száll még.
„Szeretek ötezren menni és hosszabb távokat, szeretnék ott is nyerni” – jelentette ki.
A tokiói olimpián negyedik, világbajnok Csizmadia Kolos K-1 200 méteren próbált minél jobb helyezést elérni, de végül hajszállal lemaradt a dobogóról. A finálé nagyon szoros versenyt hozott, amelynek a végén a szerb Strahinja Dragosavljevic, a portugál Messias Baptista és a spanyol Carlos Arevalo szerezte meg az első három helyet, az MVM Szegedi VSE 29 éves világbajnoka pedig 17 ezredmásodperccel lemaradva az éremről negyedik lett.
A délelőtti programban további négy döntő szerepel, majd a kontinensviadal a délutáni 5000 méteres finálékkal zárul.