Bíró Attila együttese pénteken a nyolc között az A csoport harmadik helyezettjével, jó eséllyel a franciákkal találkozik.

Hirdetés

A nyolccsapatos tornáról a két döntős jut ki a nyári tokiói olimpiára.

Folyamatosan, szinte minden támadásban kiállítottak valakit a játékvezetők, így a két csapat gyakorolhatta az emberelőnyös helyzeteket, de az első negyedben a magyar és a görög válogatott is csak egy-egy alkalommal volt így eredményes.

Korábban írtuk

Bíró Attila tanítványai a folytatásban sem találták a rivális védekezésének ellenszerét, így a két ötméterest is értékesítő görögök a harmadik negyed közepére három góllal elléptek.

A záró felvonást pedig gyors góllal kezdték, ezzel gyakorlatilag el is döntötték az összecsapást. A magyaroknak nem volt esélyük a fordításra.